Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Micsoda szólásszabadság! Miről is szól a Sargentini jelentés? Igaz Orbán csak egy pontot értett meg belőle, számára a 11 nem jelent semmit!

Rövid pórázra fogja az Emberi Erőforrások Minisztériuma az állami fenntartású kulturális intézményeket, amelyek ezentúl csak akkor állhatnak a nyilvánosság elé, ha ezt a tárca 48 órával korábban engedélyezte – derül ki a hvg.hu cikkéből.

Ez azt jelenti, hogy az Operaház és a MüPa, a Nemzeti Múzeum képviselői csak abban az esetben tarthatnak sajtótájékoztatót vagy adhatnak interjút, ha erre előtte az Emmiben rábólintottak.



Tényleg rövid pórázról van szó, az erről szóló utasítás tanúsága szerint – amelyet az Emmi levélben küldött el az érintetteknek – ugyanis interjú előtt egy-egy kulturális intézménynek nemcsak a nyilatkozó személyét kell megneveznie, hanem meg kell jelölnie az interjú témáját és ami talán a legnevetségesebb követelés, a „fő üzenetet” is. Ezzel vége annak is, hogy az állami fenntartású kulturális intézmények legalább művészeti kérdésekben szabadon nyilváníthassanak véleményt.

Egy-egy-kérelemről a végső szót egyébként nem is az Emmi, hanem a Rogán Antal-féle propagandaminisztérium, a Miniszterelnöki Kabinetiroda mondja ki. Az Orbán-kormánynak ezzel nyilvánvalóan az lehet a célja, hogy elhallgattassa azokat az intézményi vezetőket – például Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját vagy Prőhle Gergelyt, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjét – akik ellen az enyhén szólva kormányzati szócsőként működő Magyar Idők nemrég megvádolt, hogy túlságosan nagy teret adnak az állami kultúrpolitikához kevéssé idomuló szerzőknek és műveknek.

…és nem lesz egy igazgató sem, aki tiltakozna, netán tiltakozásul lemondana. Ez az igazi dráma, nem a tiltás!

És a kulturális, a tudományos meg az egyéb ilyen- olyan elit nem emel szót ellene, mert az mennyire leegyszerűsíti az életet, ha nem nem kell többet gondolkozni, mert megteszik helyettünk?

Forrás: 168 óra / BalraMagyar









Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here