Budapest, 2014. október 13. Szabó Tímea független képviselő, az Együtt-PM tagja felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. október 13-án. MTI Fotó: Kovács Attila
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Örömteli pillanatok születtek a magyar parlamentben. Orbán Viktornak végre meg kellett hallgatnia a magyar ellenzék kritikáját.

Nem volt már nagy arc. “Most kell szerénynek lenni, mert most van mire” – mondta a választások éjszakáján a magyar miniszterelnök. Azonban azt gondolom, amikor igazán szerénynek kell lenni az az a pillanat amikor az ellenzéki frakciók szembesítették Orbánt a Sargentini jelentés súlyával.

A magyar parlamentben is téma volt az a jelentés, mely nem Magyarországot, hanem a magyar kormány teljesítményét ítélte el az Európai Parlamentben, méghozzá kétharmados többséggel.

Az ellenzéki frakciók sorra rántottak kardot és szembesítették Orbán Viktort azzal, hogy Ő és kormánya mit művelt ebben az országban. Mekkora károkat is okozott Orbán több mint 8 éves országlása.

Ennek ellenére a kormányzati kommunikáció folyamatosan arról beszél, hogy a jelentés nem őket, hanem Magyarországot ítélte el, noha a jelentésben egyetlen olyan bekezdés sincs, amely a magyar embereket kritizálná, nem úgy az Orbán vezette kormánnyal.

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke beszédében tudathasadásosnak nevezte a kormányt, aki összekeveri magát a magyar néppel.

Tán az én 82 éves anyám tehet  arról, hogy ide jutottunk, vagy maga Miniszterelnök úr

A heves bírálatok sora azonban nem szakadt meg. Tóth Bertalan MSZP elnök bár nem harsány, de tételesen és szakmai szempontok alapján szedte ízekre az Orbán kormány eddigi teljesítményét.

Viszont Szabó Tímea a Párbeszéd politikusának beszéde méltán mozgatta meg a teljes magyar internetet. Egy nap alatt több tízezer ember tekintette meg parlamenti felszólalását, ami valljuk be nem semmi, hiszen önszántukból nagyon kevesen ülnek neki parlamenti beszédeket nézni.

Teljes néma csend és szemlesütés. Ilyen kínos pillanatai soha nem voltak még a kormánypártnak. Ennek a videónak minden szava aranyat ér:


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: