Lendvai Ildikó, MSZP
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP politikusa nagyon csúnyán megküldte az államtitkárt. Parádés bejegyzés következik a szocialisták megmondóemberétől.

A Tudományos Akadémia elleni hadjárat kapcsán újraolvastam Karinthy egyik karcolatát. “A bosszús tudomány” a címe.

Főhőse egy bizonyos Krakauer nevű újságíró (de lehetne miniszter vagy kormányfő is), aki nekitámad a tudósoknak, majd roppant elégedetten “ezzel a kaján érzéssel feküdt le aznap, hogy a tudomány tehetetlen vele szemben.”

Csakhogy álmában tudományos könyveket forgatott egy könyvtárban, és mindjárt egy történeti munkában azt találta, hogy a tudósok most tárták fel egy “Disznófejű Krakauer” nevű szerencsétlen félkegyelmű trónörökös emlékét, akit undorító betegsége miatt száműztek.

Majd az Állatok világában azt, hogy “az úgynevezett büdös Krakauer” nevű lótetűt “petróleummal pusztítják kellemetlen szagára való tekintettel”. A statisztikai kézikönyvek arról informálták, hogy a ‘Kra’ kezdetű nevek viselői között a leggyakoribb “a vérfertőzés és agygyöngeség”, stb., stb.

Krakauer másnap visszaszívott mindent. “Azóta mélyen köszön, ha egy egyetemi tanár kerül az útjába.”

Vagyis, uraim, kéretik vigyázni! A tudomány nem fegyvertelen. Az ő fegyverei messzebbre hordanak, mint azoké, akik nekirontanak…

Palkovics miniszter úr helyében a biztonság kedvéért felütnék néhány tudományos enciklopédiát a ‘P’ betűnél. Sosem lehet tudni. Esetleg valaki megnézhetné ‘O’-nál is.

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: