Gyász: Tragikus hirtelenséggel hunyt el a legendás futballista


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Megrengette a sportvilágot és hazánkat is a hír. A legenda már csak az égi pályákon rúghatja a bőrt.

74 éves korában meghalt a Ferencváros olimpiai ezüstérmes kapusa, Géczi István. Ő büszkélkedhetett egyedül azzal, hogy három nemzetközi kupadöntőben is védett. – írja a Blikk.hu

Géczi István 1944. március 16-án egy kis borsodi faluban, Sajóörösön született, a gyerekkora nagy részét egy közeli településen, a már Heveshez tartozó Zaránkon töltötte. Középiskolába ellenben már Egerbe, az ottani közgazdasági technikumba járt, ott kezdődött a pályafutása, az egri klubból került be az ifjúsági válogatottba.



A korosztályában már jól ismert ifjú kapust a Vasas kivételével minden nagy klub szívesen szerződtette volna, ő a Ferencvárost választotta – áll a Magyar Labdarúgó Szövetség közleményben.

1962. július elsején, 18 évesen került a zöld-fehérekhez, s alig több mint egy hónap múlva már az első csapatban, a Vasas elleni rangadón védhetett. 1975. szeptember 3-án búcsúzott, 504 hivatalos mérkőzéssel a háta mögött.

Részese volt öt bajnoki címnek (1962-63, 1964, 1967, 1968, 1975-76), kétszer nyert Magyar Népköztársasági Kupát. Három nemzetközi

kupasorozat döntőjében védhetett, 1965-ben nyert a Fradival a Juventus elleni VVK-döntőben, 1968-ban és 1976-ban második lett a zöld-fehérekkel a VVK-, illetve a Kupagyőztesek Európa Kupája fináléjában, előbbit a Leeds United, utóbbit a Dinamo Kijev ellen veszítette el a Ferencváros.

Számos nagyon emlékezetes mérkőzése volt, klubszínekben kiemelkedik ezek közül az 1974 októberi, Liverpool FC elleni 1-1, amelyen fantasztikusan védett. De kitett magáért a nemzeti mezben is: 23 válogatottsága közül talán a Maracanában, a brazilok ellen mutatta be a legnagyobb bravúrokat, – a nyolc világbajnokkal felálló aranyzöldek, soraikban Gérsonnal, Tostaóval és Rivellinóval, nem tudtak gólt lőni neki. „A magyar válogatottban Géczi hibátlanul – két ízben bravúrosan is – védett” – olvasható a Népsport másnapi számában Borbély Pál a mérkőzésről szóló tudósításában.

A kitűnő kapus 1972-ben olimpiai ezüstérmet nyert Münchenben, előtte pedig szerepelt az A-válogatottal az Európa-bajnokság belgiumi négyes döntőjében.

Mindössze 32 évesen vonult vissza, pedig védhetett volna még, 1979-ben, az FC Bruges elleni búcsúmérkőzésen megmutatta, még mindig nagyszerű formában van. Igaz, építette közben a civil karrierjét, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem testnevelés tanszékén dolgozott, 1984-ben doktorálva a tanszék vezetője is lett.

1987 és 1990 között, már országgyűlési képviselőként, az élelmiszeripari kar dékán-helyettese is volt. 1990 után a rákospalotai Ifjúsági és Sportközpont igazgatója lett.

 


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük