Az európai parlament tököset lépett: nem lesznek boldogok a Fideszben

forrás: Civilhetes
forrás: Civilhetes
Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Magyarországon össze vissza beszélnek a médiumok és a lapok. Pedig ezekben a napoknak hatalmas tétje van.

A kormánymédia Sargentini-jelentés lázban ég. “Ismét minket támad a liberális Brüsszel” olvashatjuk internetes kommentekben úgy, hogy mindenki egy olyan jelentésről beszél amit igazán senki nem olvasott, a tartalmáról pedig jobb és baloldali véleményvezérektől tudhatunk.

Ennek azonban most vége. Az európai parlament tököset lépett és magyar nyelven mindenki számára hozzáférhető módon nyílvánosságra hozta azt a bizonyos “démonikus” jelentést.

A mintegy 68 oldalas irat, melyben nem csak a jelentés, hanem más bizottságok munkái is elolvashatóak, úgy mint az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) kisebbségi véleményével, valamint a bizottsági szavazás (37 mellette, 19 ellene) részleteivel együtt.

Tehát magyar nyelven mindenki számára elérhetőek az anyagok. Kérjük mindenkinek egy megosztással segítsen terjeszteni és a dokumentum elolvasása után mindenki számára kiderülhet, hogy valójában ki hazudott a jelentéssel kapcsolatosan.

A jelentés itt érhető el (kattinson)

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.

Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük