Alázás: A szocik feltörölték a padlót a Fidesszel

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Úgy néz ki, sikerült megtörnie az MSZP-nek az “átkot”

Megtört az átok és a remény első, ugyan pislákoló mégis éles sugara elősejlett Mezőtúron, ugyanis a Magyar Szocialista Párt jelöltjének Kovács Mihálynak sikerült győzelmet aratnia a Fidesz felett.

A A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúr 2. számú választókerületében az MSZP jelöltje 149 szavazatot kapott, míg kormánypárti ellenfele Uzsoki János (Fidesz) 144 szavazatot. Ha valaki kételkedne abban, hogy simán elfogadták volna a szocik győzelmét azoknak elmondjuk:

vagy háromszor számolták újra a szavazatokat, azonban vitathatatlanul az MSZP jelöltje nyerte a választásokat. Pedig Munkáspárti és független jelölt is volt. A hivatalos végeredmény tehát:

Kovács Mihály (MSZP) 149 szavazat

Uzsoki János (Fidesz) 144 szavazat 

Tóth Péter (független) 103 szavazat

 Bíró Imre (Munkáspárt) 8 szavazat

Nagyon erős ellenszélben sikerült győznie. A Fidesz az utolsó két hétben mindent megmozgatott, a polgármester és az alpolgármester egy emberként kampányolt Uzsoki János mellet.

– nyilatkozta az MSZP képviselőjelöltje. Gratulálunk!

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.

Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük