Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A gép forog az alkotó pihen, azonban van olyan hogy a gép fogaskerekei nem egy irányba húznak.

Ez történt most is. Nem ez az első eset, hogy a kormányzat valamely szerve véletlen nyilvánosságra hozza a valóságot. Nem régiben a Magyar Szocialista Párt élesen bírálta a kormány oktatáspolitikáját és közölte: brutális tanárhiány van az oktatásban.

Természetesen ahogyan az lenni szokott az MSZP nyilatkozatára megérkeztek azok a válaszok, amelyekre számítani lehet ilyenkor. Azonban megérkezett néhány napja a Klebelsberg Központ válasza. Aki nem ismerné a KLIKK az oktatás szinte valamennyi területéért felelős gigaközpont, mely működése több, mint elégtelen.

Annak idején azért hozták létre, mert ugye az önkormányzatoknál rossz helyen vannak az iskolák, kell egy központi intézményfenntartó aki majd időben fizeti a számlákat. Azonban volt ahol fűtést kapcsolat ki, állandósult az ellátottsági hiány, a kréta és wc papír, hogy mást ne említsünk.

Na szóval ők nyilvánosságra hoztak egy statisztikát, mely szerint:

A Klebelsberg Központ információi alapján az országos  – mintegy 170 ezer fős – pedagóguslétszám legfeljebb 1-2 %-a betöltetlen. A tanév biztonságos kezdését tehát semmi nem veszélyezteti. – áll az intézményfenntartó közleményében.

Kiszámoltuk: Ha a  170 ezer fős pedagóguslétszám 1-2 %-a betöltetlen az azt jelenti, hogy 3400 tanár hiányzik a közoktatásból. Mit ad isten, az MSZP is erről a számról tud.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: