Az Élelmiszer-biztonsági hivatal ismét lecsapott – Önt is érintheti


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A termékeket azonnal visszahívták.

Ismeretlen forrásból származó, nyomon követhetetlen, valamint lejárt szavatosságú étrend-kiegészítők akadtak fent a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hálóján.

A mintegy 800 kilónyi (!!!) csomagolt kapszulázott terméket a Nébih azonnal lefoglalta, a korábban a vállalkozás által csomagolt termékeket pedig azonnali hatállyal visszahívta a kereskedelmi forgalomból a termékeket.

A hatóság honlapján leírtak szerint augusztus végén egy fővárosi étrend-kiegészítőket csomagoló és kapszulázó vállalkozásnál tartottak ellenőrzést a Nébih szakemberei.

Az ellenőrzés során a hatóság összesen 37 tétel – 781 kg tömegű – nem nyomon követhető étrend-kiegészítőt, illetve jelöletlen, továbbá lejárt minőségmegőrzési idejű étrend-kiegészítő alapanyagaként szolgáló port és kapszulát vont ki a forgalomból.

Az érintett alapanyagok az ügyvezető elmondása szerint Kínából származtak, amelyekből elsősorban potencianövelő, valamint kovaföld étrend-kiegészítő termékeket készítettek.



Tekintettel arra, hogy a vállalkozás a termékek csomagolása, kapszulázása során semmilyen nyomon követési dokumentációt nem vezetett, a hatóság elrendelte az általa készített termék visszahívását, továbbá azonnali hatállyal felfüggesztette a csomagolási tevékenységet.

A vállalkozás adatai elérhetőek a jogsértések listáján.

Az érintett késztermékek listája:

  • Kurkuma kapszula (dobozos) 604 mg, 90 db/doboz, 54,4 g, Oéti szám:11610/2012, MMI:31-04-2020
  • Kurkuma kapszula (zacskós) 604 mg, 90 db/zacskó, 54,4 g, Oéti szám:11610/2012, MMI: 20-12-2020
  • C-vitamin, 2×34,6 g, helyben csomagolt, Oéti szám:11935/2012, MMI: nem látható
  • Mennydörgés Isten Indája kapszula, 60 db kapszula/doboz, 6×31 g, Minőség-megőrzési idő és OÉTI szám nem látható
  • Prosta kapszula, 60 db kapszula/doboz, 14×28,8 g, MMI: 25.01.2021.
  • Kovaföld csomagolt, 54×300 g, Gyártási szám: 010898, Csomagolás napja: 2018.május 02.
  • Fűrészpálma kapszula, csomagolt, 90 db kapszula/doboz, 25×54,9 g, Oéti szám:8634/2011

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!







A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük