Korózs Lajos az MSZP elnökségi tagja Fotó: Népszava
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Most kezdhetnek aggódni a korrupt fiúk a kormányban… Mert ennek következményei lesznek, az fix!

Közérdekű adatigényléssel fordul az Állami Számvevőszékhez Korózs Lajos szocialista politikus, aki az egészségügyben feltárt visszásságokkal összefüggő kérdéseire vár választ.

Az ellenzéki országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: pontosan szeretné tudni, hogy melyik egészségügyi intézményben tártak fel korrupciót, abban kik voltak érintettek, melyik intézményben tapasztaltak hanyag kezelést, ahol nem voltak megfelelőek a leltári ívek, a könyvelések. Mindezek után pedig milyen intézkedéseket foganatosítottak.

Az MSZP-s politikus felidézte, hogy Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke néhány hete egy lapinterjúban, majd egy közleményben korrupcióról, káoszról beszélt az egészségüggyel összefüggésben.

Korózs Lajos azt mondta, ő úgy gondolja, Domokos László egy komoly ember, egy olyan szervezet vezetője, amely a közpénzek felett őrködik, és nem beszélhet a levegőbe.

Hozzátette: azt látja, az a károkozás, ami az egészségügyben történik, vagy történt az elmúlt években, bizalmatlanságot okoz a betegek körében, sokszor rettegést vált ki a betegek mellett a családtagoknál, hozzátartozóknál is.

A szocialista képviselő kitért az OECD-felmérésére, amely rögzíti, hogy a 75 éven aluli elhunytak 40-41 százaléka megmenthető lett volna, mert rendelkezésre áll Magyarországon az a tudás és technológia, amelyek ehhez szükségesek.

Korózs Lajos felidézte azt is, hogy levélben fordult többek között az emberi erőforrások miniszteréhez. Mint közölte, nem kapott választ arra a kérdésére, hogy Domokos László megállapításai után felvették-e a kapcsolatot Balog Zoltán korábbi szakminiszterrel, ahogy arra sem, mennyi kár érte a magyar adófizetőket, illetve, hogy kiket érintett Domokos László korrupciós megállapítása. Válasz nélkül maradt az a felvetése is, hogy megtették-e a szükséges feljelentéseket, elindították-e az átvilágításokat.

Korózs Lajos ugyanakkor közölte: a Legfőbb Ügyészség komolyan vette felvetéseit, és a kiemelt korrupciós és szervezett bűnözés elleni ügyek főosztálya a Fővárosi Főügyészséget jelölte ki a feljelentésében foglaltak kivizsgálására.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: