Gyalázat! – Ilyen proli módon nem gyalázták még meg egy elhunyt emlékét a BKV-nál

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Meghalt egy buszsofőr Budapesten az Örs vezér téri busz végállomáson kedden reggel nyolc óra körül.

Az információt a BKV is megerősítette. Ami mondjuk ki gyalázatosra sikerült.

Egy szemtanú szerint kedd reggel az Örs vezér téren a buszvégállomás területén egy sofőr a buszt leparkolta, az ajtó kinyitása után azonban rosszul lett, eldőlt. Kollégái pár perccel később odasiettek, de már nem tudtak rajta segíteni.

Az Index megkereste a BKV-t több kérdéssel is, a cég megerősítette az információt. Azt írták:

„TÁRSASÁGUNK AZ 58 ÉVES JÁRMŰVEZETŐT – AKI 36 ÉVE DOLGOZOTT NÁLUNK, ÉS JELENLEG EGYIK LEGMODERNEBB AUTÓBUSZUNKAT VEZETTE – SAJÁT HALOTTJÁNAK TEKINTI. ORVOSI ALKALMASSÁGI ENGEDÉLYÉT JÚLIUS 30-ÁN ÚJÍTOTTA MEG, A HALÁLESET NEM FORGALMI TEVÉKENYSÉG KÖZBEN TÖRTÉNT.”

„ÉS JELENLEG EGYIK LEGMODERNEBB AUTÓBUSZUNKAT VEZETTE”- ez a rejtett marketing valami fekete humor akart lenni?! – mert nemcsak undorító, de már-már kegyeletsértés is…

Vagy egy kis önfényezés náluk belefér a gyászjelentésbe? Csak „gratulálni” tudunk a BKV-nak magas érzelmi empátiájukhoz, szebben nem is lehetett volna…

Még bevitte a buszt, még kinyitotta az ajtót…csak azután ment el, addig nem szabad! Legyen neki könnyű a föld, részvétünk a gyászoló családnak!

Forrás: Index / BalraMagyar


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours