A Jobbik ex üdvöskéje kinyitotta a száját – bár ne tette volna!

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Dúró Dóra némi pihenés után hallatott magáról… Mondjuk ki, kár volt.

A volt jobbikos Kövér László-idézettel magyarázta, miért is lenne üdvös, ha a terhességmegszakításra készülő nő az utolsó pillanatban hallaná a magzat életjeleit.

Dúró Dóra határozati javaslatot nyújtott be arról, hogy terhességmegszakítás előtt kötelező legyen meghallgatni a magzat szívhangját, írja az Index.

A Jobbikból a saját, a kormánnyal sokkal jobb viszonyban álló mozgalma miatt kilépett politikus rögtön egy Kövér László-idézettel kezdte javaslatának általános indoklását:

Amennyiben a következő tíz-húsz évben az ország nem tudja kezelni a népességfogyást, akkor az ezeréves magyar állam megszűnése fenyeget.

Az Atv már belengette, hogy októberben a kormány pontosíthatja az abortusztörvényt, Dúró pedig elismerte, hogy a sajtóinformációk miatt nyújtotta be újra a javaslatot, amelyet ugyanezzel a tartalommal 2016-ban már beterjesztett.

Ha a kormánynak tetszik Dúró ötlete, akkor az a helyzet is előállhat, hogy a Fidesz egy ellenzéki javaslatot támogat, miközben Dúró új pártja, a Mi Hazánk Mozgalom kapcsán többször felmerült a Fidesszel való kollaboráció gyanúja.

Dúró hozzátette, hogy javaslata szerint a terhesség megszakítása előtt a szívhang meghallgatása a kezelést végző orvos és az intézmény felelőssége lenne, annak elmaradása esetén nem vonnák felelősségre a várandós nőt.

És hogy is történt ez a Ratkó-korban? Több nő halt bele az angyalcsinálásba… Csak a „szakszerűség” okán.

Egy nő két esetben hajlandó mindent megtenni. 1. Legyen gyereke, 2. ne legyen gyereke. Az abortusz szigorítása nem állítja meg a születés csökkenést. Ezt a politikusok nagyon jól tudják, ha nem akkor szellemi fogyatékosok.

Forrás: Index / BalraMagyar

 


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours