Az MSZP kőkemény gyomrost vitt be a Fidesznek: „Ezt nagyon benéztétek!”

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Kijöttek a legfrissebb közvélemény-kutatási számok, melyekből két dolog olvasható ki. Az egyik, hogy a kispártok, mint az LMP és a DK valamint a Momentum nem jutna be a parlamentbe, valamint az, hogy a Jobbik támogatottsága beszakadt.

Vagyis valahogyan most minden erővel az MSZP-t támadja a jobboldal, azt a pártot, mely nemhogy rendezni tudta sorait, de meg is erősödött az elmúlt időszakban. Csakhogy ennyire ócska módon még nem támadták az MSZP-t.

Egy állítólagosan Tóth Bertalan elnök által aláírt levelet rángatott elő a lakájmédia, mely többek között az alábbiakat tartalmazta:

  • Eladja ingatlanait, irodáit az MSZP ott, ahol a párt helyi taglétszáma 30-nál kevesebb.
  • Eladósorba kerül a Villányi úton lévő Konferencia Központ is.
  • A kiárusításra állítólag az MSZP anyagi lehetőségeinek beszűkülése miatt van szükség.
  • Az MSZP-Párbeszéd közös listával készül az EP-választásra, ennek az első öt helyén Karácsony Gergely, Ujhelyi István, Szanyi Tibor, Harangozó Gábor és Gurmai Zita állna.

Nos, mindamellett, hogy egyik állítás sem igaz, a levelet egyetlne szocialista párttag sem kapta meg, cserébe nem is Tóth Bertalan írta.

Csúnyán pofára esett a jobboldal

Az MSZP Országos Központja azonnal közleményben reagált:

MSZP a Fidesznek: Ezt most benéztétek!

Csak az álhírt közlő PestiSrácok és a fideszes médiumok kapták meg azt az állevelet, aminek az aljára odahamisították Tóth Bertalan pártelnök aláírását!

Az MSZP a mai napon megteszi a szükséges jogi lépéseket a hamisítási és csalási ügyben, és üzeni a Fidesz hazugsággyárának:

Fiúk! Ezt most benéztétek!

MSZP


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours