Tóth Vera - Fotó: TV Facebook oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Teljes gőzzel robog előre a kormánysajtó dilivonata: a balliberálisok állítólagos kulturális diktatúrája ellen küzdő Szakács Árpád ezúttal a popzenében vágott rendet a szombati írásában.

Bizony, már rohadt unalmas, hogy a fideszes média, mindent és mindenkit bele akar keverni a politikába. Most jelen esetben a popzenébe akarnak politikai nézeteket belemagyarázni. Ez már a legalja, de elöbb-utóbb megütik a bokájukat.

Ezúttal azt próbálta bebizonyítani, hogy a zenében is a „balliberális” előadóknak osztanak lapot, a többieknek pedig nem játsszák a számait. Abba most ne is menjünk bele, hogy mitől balliberális az általa példaként felsorolt Punnany Massif vagy a Brains, amelynek a szerző még a nevét sem volt képes rendesen leírni, viszont sikerült Tóth Vera egyik korábbi nyilatkozatával alátámasztani a mondanivalóját, amiben arról beszélt, hogy nem játsszák a dalait a rádiók.

Szakács szerint ez azért van, mert Tóth Vera nem „balliberális”, az énekesnő viszont a Facebookon gyorsan reagált arra, hogy valaki maga elé tolta az egyre nevetségesebb kultúrharcban.

Az énekesnő arra is kitér, hogy vannak olyan, nyíltan kormánypárti zenészek, akiknek nagyon sokszor hallani a dalait a rádióban, és olyan nyíltan kormányellenesek is, akiket pedig egyáltalán nem.

“Kedves Szakács Árpád!

Örömmel olvastam ma megjelent cikkében, hogy nagyra értékeli énekesi, előadói képességeimet. Előadóművészként éppen ezért dolgozom – hogy utat találjak a közönség szívéhez.
Szeretettel várom tehát bármelyik koncertemen.
Ahogy mindenkit: nemre, korra, világnézetre, politikai- és más típusú irányultságokra való tekintet nélkül.

Egyvalamire azonban megkérném.

Legyen olyan kedves és ne velem, ne az én példámmal igyekezzen alátámasztani állítását, amely szerint „balliberális diktatúra van a könnyűzenében”.
Én ugyanis sosem politizáltam.
Nem érzem feladatomnak.
Vannak művészek, a könnyűzenében is, akik feladatuknak érzik.
Vannak olyanok, akik felvállalják a politikai hovatartozásukat, akik a jelenlegi kormány mellett állnak. Őket nagyon sokat hallom a rádióban.
Más, szintén nyíltan politizáló, szintén népszerű, ám a kormány ellen megszólaló művészeket pedig nem feltétlenül játszanak, legalábbis nem hallom őket a rádióban.
Én erre a csatatérre mindenesetre nem kívánkozom – úgy pedig különösen nem, hogy megkérdezésem nélkül felírják a nevemet az egyik harci zászlóra.
Félre ne értsen: szerintem is van gond a játszási listákkal.
Éppen erről szólt a bejegyzésem, amelyet idézett.
Azt azonban ott sem állítottam, hogy politikai oka lenne dalok nem játszásának.
Inkább szakmai, szemléletbeli, személyes és emberi okok sora lehet a háttérben.
Magam sem tudom az egyetlen, tuti választ a kérdésre.
Örömmel olvasnám pedig!
Jöjjön a koncertekre, szeretettel várjuk önt is és mindenkit!

Köszönettel és üdvözlettel:

Tóth Vera” – osztotta ki Tóth Vera énekesnő a Magyar Idők újságíróját.

Kicsivel később a kommentekre is reagált az énekesnő:

“Nem tudom mit nem lehet érteni, miért nem lehet az embert csak hagyni muzsikálni. Szerintem én senkinek nem ártok a zenei karrieremmel, mert a saját utamat járom, sajátosan és saját magamnak jártam ki ezt az utat. Nem volt benne soha semmilyen ide-oda dörgölőzés, önerőből, saját pénzből lett minden nagykoncert megteremtve, sokszor remek, közeli barátok segítségével, tanácsaival, szeretetével jött össze, összefogással. Az összefogás erejében hiszek! Tiszta vagyok, úgy érzem nekem csak az a dolgom, hogy zenéljek. Az, hogy ebbe a posztba ki, mit lát bele, ahhoz semmi közöm, mert nem kell nekem azzal egyetérteni. Szerencsére sokan, a legtöbben értik, miért álltam ki és válaszoltam azt, amit. Én őszinte ember vagyok és nekem ebből még nem volt baj, mert a tiszta ügyeket szeretem és nyugodt vagyok, hogy mindig kiállok magamért és ezáltal kicsit azokért is, akik általam keresik a betevőjük nagy részét, lásd: zenekaraim, zenészeim. Sem Szakács Árpádot, sem semmilyen oldal híveit nem akartam bántani, de jó lenne, ha kedves közönség elfogadná, hogy nekem is jogom van megszólalni, ha megjelenik a nevem egy kényes témában.”

Orbán kulturális forradalmából már csak az átnevelőtáborok hiányoznak, ahol a balliberális címkével megbélyegzett írók, művészek, stb. trágyát hordva Orbán beszédeket hallgatnak majd…

Röviden kérem szépen a Magyar Idők megint pofára esett! Veszi vaklaki ezt az újságot, vagy csak a hivataloknak kötelező megvásárolni?

Forrás: 24.hu / BalraMagyar

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: