A politikusi babérokra törő kritikus most Majkát vette célpontba. Köszönjük „puzsérdoktornak” a szubjektív helyzetelemzést…
Bevallom eddig is kedveltem Majkát… de most valóban értelmet nyert az ózdi hős kifejezés… évekig a hátán vitte mint vmi keresztet Curtist….
Úgy látszik, Puzsér Róbert mindenhez (is) ért, vagy legalábbis mindenről van véleménye, és ezt rendszeresen közzé is teszi Facebook-oldalán.
Puzsér Róbert mostani írásában azt sérelmezi, hogy a rapper nem négyszemközt, csendesen beszélte meg egykori társával, hogy elválnak útjaik.
Azt írja: „olyan eset, hogy egy banda tagjai egy koncerten bemószerolják a haverjukat rajongók ezrei meg a rendőrség előtt, mert az drogozik, még nem fordult elő a szórakoztatóipar komplett történetében.”
„Arra az elvetemült aljasságra, hogy a haverodra ráküldd a hatóságot, mert épp nem alkalmas arra, hogy haknizz vele, a mai napig kellett várni – és jött Majka, az ózdi hős, a drog elleni harc apostola, a cserbenhagyott barát, hogy a poptörténet lapjaira jellemtelenségből és árulásból új fejezetet írjon” – teszi hozzá Puzsér, majd így folytatja:
„Most a teljes hazai nyilvánosság körbeszopkodja Majkát: tőle láthatóan bármi belefér. Neki nemcsak az Ezek megőrültek! meg a Való Világ, de ez a példátlanul alávaló árulás is jól áll – a közvéleménynek semmi kifogása Majka gyalázatos húzása ellen. Mert szegénynek milyen nehéz lehetett – hisz Curtis veszélyeztette a megélhetését! Curtis – Majkáét?! Na persze! S erre az a válasz, hogy nyilvánosan teleokádja a médiát, és feljelenti a haverját?! Mert különben találgatnának azt emberek? És ha találgatnak? Mit fáj az Majkának? Lehet, hogy ebbe ő ma még belehal?”
Puzsér Róbert szerint Majka bosszút állt:
„Nemtelen, aljas módon megszégyenítette és meghurcolta Curtist, akinek a popkarrierjét köszönheti, azt ugyanis nem nyelte le, hogy Majka papánál erősebb legyen a kokain. Nyomasztó látlelet az ország morális állapotáról, hogy ez az önimádó vamzer most megdicsőül. Mintha Az ötödik pecsét végén az képezné a katarzist, hogy Keszei Károly művészi fényképész milyen bátran feljelenti a vendéglátóit. Csakhogy Keszei Károlyra mindenki köp – az író, az olvasó, a rendező és a néző egyaránt. Majka, az Istennek tetsző életet élő popsztár és családapa megdicsőül: még jó, hogy feljelentette – hisz a rohadék Curtis drogozott!”
Egyéb iránt Puzsérnak megint nincs igaza. Láttam a Majkával készült riportot. Igaza van Majkának, ez talán felrázza a kábítószeres zenésztársát.

Én még emlékszem, hogy Flipper Öcsi alkoholizmusát is sokáig tagadták, főképpen maga Öcsi és jól tudjuk mi lett a vége. Ha határozottak vele szemben, talán megállíthatták volna a lejtőn. Ne legyünk álszentek, mert ezzel csak kárt okozunk.
Röviden Majkának abszolút igaza van, aki nem így gondolja, annak baj van a gondolkodásával.
Forrás: Sztárklikk / BalraMagyar
+ There are no comments
Add yours