A hatalom nem hagyta az út szélén a bukott politikusát – Jól kitömték pénzzel – Vajon milyen pénzzel?

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Ez a remek társulat nagyon ért mások pénzének szórásához…

Milliókkal kitömött tanácsadó támogatja a kormány hadjáratát a CEU és az MTA ellen

Csak a Miniszterelnökségtől 17 millió forintot kapott bő három év alatt az az egyetemi tanár, aki a CEU oktatóit vádolta azzal, hogy „több pénz érdekében elvtelen módon hajlandók magukat eladni”.

A tudósok és a konzervatív értelmiség nagy része sem támogatja a kormány tudásellenes hadjáratát. A kevés kivétel egyike, Alvincz József egyetemi tanár viszont „műbalhénak” nevezte az MTA melletti tiltakozást, a CEU-ról pedig azt állította, hogy az egyetemet „kamuszakok” dominálják.

Alvincz József a kormánymédiában megjelenő cikkeiben azonban sehol nem jelezte, hogy a Fideszhez és a kormányhoz is kötődik. A Fidesznek Pest megyei képviselője volt, de 2004-ben le kellett mondani, mert részegen kiabált egy gyermekrajz-verseny döntőjén 40 gyermek és családjaik előtt.

A Fidesz azonban a lemondás után sem hagyta az út szélén a bukott politikusát. Az Orbán-kormányokhoz 2010 óta szinte folyamatosan kötődik Alvincz József: előbb a Vidékfejlesztési Minisztérium „politikai főtanácsadója” volt, 2014-ben pedig a Földművelésügyi Minisztériummal és a Miniszterelnökséggel is milliós tanácsadói szerződéseket kötött.

Ismét bebizonyosodott: a Fidesz CEU-ellenes hadjáratát szinte csak a milliókkal kitömött, hiteltelen megmondóemberek védik.

Gurmai Zita
országgyűlési képviselő


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours