Információink szerint Szél Bernadett az LMP társelnöke lemondott poziciójáról.
Az LMP folyamatos botrányok kereszttűzébe került a választások óta. Az párt folyamatosan aprózódik. Vezető politikusok verekedtek össze, és etikai leszámolások zajlottak párton belül a párt korábbi parlamenti képviselőjelöltjei ellen. Se szeri, se száma azoknak a botrányoknak, amely a pártot megrázták.
Távozott a választások óta Hadházy Ákos korábbi társelnök is, valamint a párt alapító elnöke Schiffer András is. A Borsod24 információi szerint most Szél Bernadett jelentette be, lemond az összes párton belül betöltött pozíciójáról.
A portál úgy tudja a lemondásának közvetlen oka az Etikai Bizottság azon döntéssorozata, amelyben súlyos büntetéseket róttak ki a párt saját jelöltjeire és amit ő súlyosan igazságtalannak, méltatlannak, politikailag pedig vállalhatatlannak tart. Egy politikai közösség nem bánhat így a sajátjaival és végképp nem méltó ez a viselkedés a zöldekhez – fogalmazott Szél Bernadett.
A politikus úgy véli, az Etikai Bizottságban politikai döntés született, és ezt a módszert elfogadhatatlannak tartja. “Nem akarok egy olyan rendszerben dolgozni, ahol a felelősségvállalást büntetik, a felelősséghárítást jutalmazzák” – jelentette ki az LMP lemondott társelnöke.
A 444.hu megkeresésére Szél Bernadettet azt mondta, kedden adott egy interjút a Magyar Hang című lapnak, ez várhatóan szerda reggel jelenik meg, ebben részletesen beszél a helyzetről.