Hosszú kések délelőttje a Hír tévében.
A király hadai visszafoglalták az elvesztett várat a lázadó hűbérúrtól, az új zászló kitűzve. Mellesleg közönségétől is, de az nem számít.
Simicskát ugyan az elmúlt 3 évben sem szerettem meg, politikai céljai is világosak voltak a Jobbik felfuttatására, de a Hír tv-nek mégis volt pár jó éve, láttunk valódi vitákat, önállóan gondolkodó szereplőket. Az ő statáriális eltüntetésük után bevonulnak falanxban Mészáros Lőrinc zsoldosai a Médiaworks-ből és az Echo tévéből.
A Szabadfogás délelőtti felvételét lefújták – ilyen csúnya szavakat, mint „szabad”, mégsem illik használni.
Bár a fb-on terjedő karikatúra szerint az új híradó első mondata sem lesz túl szalonképes: „Orbán Viktor mégsem geci.”
Az Egyenesen délutáni ismétlése helyett a miniszterelnök (aki ugyebár mégsem…) tusnádfürdői beszéde hallható. (Kapcsolgatunk? Kapcsolgatunk?)
A kormánysajtó az újságírói kollegialitás figyelemre méltó példáit szolgáltatja, már amennyiben feltételezzük, hogy pl. a 888-nál szakmabéliek dolgoznak.
A Hír tévé vesztén örvendezve külön örömüket fejezik ki, hogy legalább már Márki-Zay sem szerepelhet a ma estére tervezett Egyenesen-ben, nem láthatjuk, „ahogy ömlik szájából a szenny, és Olga erre hevesen bólogat.”. Milyen szerencse, hogy a szájakból ömlő szenny és a bólogatás a 888-ban bezzeg teljesen ismeretlen!
Megéltük már a Népszabadság és a Magyar Nemzet helyének felszántását is, tudtuk, hogy hadat üzentek a plurális médiának.
De ez most új felvonás..A Népszabadságnál még azt hazudták, hogy a megszüntetésben nincs semmi politika, ugyan már, csak gazdasági okok, a kormánynak semmi köze az egészhez.
Most a hazugságra sem veszik a fáradságot. Már nem bújnak a „gazdasági okok” spanyolfala mögé. Nem is nagyon lehetne: hiszen a csatorna leginkább közönség- és hirdetésvonzó, legnépszerűbb arcait likvidálják a képernyőről.
A politikai sztriptíz halad a végkifejlet felé, a főszereplő egyre inkább lemeztelenkedik, újabb lepel hullik le. Kár, hogy ami alatta van, csupa taszító fekély.
+ There are no comments
Add yours