Hatalmas fordulat a Fenyő-gyilkosság ügyében – ráfázott Gyárfás?


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Újabb fordulatot vett a kilencvenes évek legnagyobb port kavaró gyilkosságának tárgyalása.

Kétszeresére, 200 millió forintra emelte másodfokon, jogerősen a Fővárosi Törvényszék a Gyárfás Tamás ügyében első fokon megállapított óvadék összegét. – adja hírül a Magyar Távirati Iroda.ú

A Fővárosi Törvényszék keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a rendelkezésre álló adatok szerint Gy. T. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megbízta P. T.-t, ölesse meg Fenyő János médiavállalkozót. Gy. T.-t felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.



Az elsőfokú bíróság – a terhelt bűnügyi felügyeletét fenntartó és a 100 millió forintos óvadékot megállapító – határozatával szemben az ügyészség jelentett be fellebbezést. Indítványában az ügyészség egyrészt arra hivatkozott, hogy a gyanúsított személyi körülményeiben nem következett be olyan változás, amely megalapozná a kényszerintézkedés (lakhelyelhagyási tilalom) szabályainak enyhítését, másrészt azzal érvelt, hogy a terhelt bevallott vagyonára tekintettel az óvadék összege nem alkalmas arra, hogy biztosítsa a jelenlétét az eljárásban.

A Fővárosi Törvényszék döntése szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a gyanúsított személyi szabadságának bizonyos fokú korlátozása továbbra is indokolt, mert megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne.

E feltételezést a gyanúsítás szerinti bűncselekmény kiemelkedően magas tárgyi súlya, az ahhoz kapcsolódó büntetési tétel, valamint a gyanúsított rendkívül kedvező egzisztenciális háttere együttesen erősíti. A gyanúsított személyi körülményeire és az eljárásban eddig tanúsított magatartására tekintettel az elsőfokú bíróság megalapozottan ítélte meg azt is, hogy a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye csekélyebb mértékű, így az az óvadék alkalmazása mellett lehetővé teszi a bűnügyi felügyelet során enyhébb magatartási szabályok előírását.

A másodfokú bíróság szerint azonban az óvadék mértékének meghatározásakor különös figyelemmel kell lenni a bűncselekmény tárgyi súlyára, a gyanúsított személyi körülményeire és vagyoni helyzetére. A gyanúsított által bevallott vagyon és az általa óvadékként felajánlott összeg alapot szolgáltat ahhoz, hogy az óvadék első fokon megállapított mértékét a törvényszék megemelje. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az óvadékot 200 millió forintban határozta meg.

A Fővárosi Törvényszék a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú döntését egyebekben helybenhagyta.

Gyárfás Tamás korábbi magyar úszószövetségi elnök, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA végrehajtó bizottságának tagja, médiavállalkozó ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság áprilisban rendelt el nyomkövető eszközzel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat.

A kényszerintézkedést a Fenyő János médiavállalkozó ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében rendelték el. Gyárfás Tamás akkor azt mondta, hogy semmi köze Fenyő János meggyilkolásához.

Forrás: MTI


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük