Itt a migránsadó, nyár végétől fizethetjük ezt is – Kössz Máté…

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Már a nyár végén hatályba léphetnek a bevándorlási különadó, az úgynevezett “Soros-adó” rendelkezései – mondta Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője.

 

A kormánypárti politikus értékelése szerint az új adónem egy újabb védelmet jelent Magyarországnak, illeszkedve a fizikai és jogi határzárral összefüggő korábbi intézkedésekhez.

Mint kifejtette: az állam adót vet ki azokra a szervezetekre, amelyek a bevándorlást segítik, vagy erre a célra támogatást fogadnak el.

A frakcióvezető a bevándorlást segítő tevékenységek közé sorolta a migrációt ösztönző médiakampányokat és hálózatépítést. Megjegyezte: a “Soros-szervezetek” “köztudottan” ilyen tevékenységet folytatnak és nem is szándékoznak felhagyni ezzel.

Kocsis Máté rámutatott: minimum elvárható, hogy az illegális migrációt segítő szervezetek hozzájáruljanak a védekezés és a biztonság költségeihez, ezért a különadóból befolyt pénzt kizárólag határvédelemre lehet fordítani.

A különadót is tartalmazó adócsomagot pénteken fogadta el az Országgyűlés, a bevándorlásra vonatkozó passzusok a kihirdetést követő 31. napon lépnek hatályba.

Forrás: MTI


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours