Az MSZP kidolgozta a kormány helyett az egészségügy megsegítését célzó törvényeket – Ön szerint hogyan reagált a Fidesz?


Korózs Lajos, MSZP
A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod!
  •  

Hiába, a kormánynak nem kellene feltalálnia a spanyolviaszt, megtették helyettük a Szocialisták.

Az MSZP kifogásolja, hogy az Országgyűlés kormánypárti többsége elutasította a szocialisták egészségügy segítését célzó költségvetési módosító csomagját.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánypártiak indoklás nélkül szavazták le a 2019-es költségvetéshez benyújtott módosító indítványukat, amely az országos gyógyszerészeti intézetnek 3 milliárd forintot juttatott volna.

Hozzátette: elutasították azt a javaslatukat is, amely a gyógyító-megelőző tevékenységre plusz 65 milliárd forintot fordított volna, valamint azt is, amely a mentőszolgálat személyi és dologi kiadásaira 18 milliárd forintot adott volna.

A politikus közölte, nem kapott támogatást az az 50 milliárd forintos infrastrukturális témájú indítványuk sem, amely többek között a dél-pesti Jahn Ferenc-kórház fejlesztését segítette volna.

Elmondta, 15 milliárd forintot javasoltak, hogy a fiatal orvosok praxisvásárlását segítsék.

Korózs Lajos közlése szerint javaslataik pénzügyi fedezete az a pénz lett volna, amelyet a Magyar Nemzeti Bank az alapítványainak juttatott.













Milyen ország az, ahol több stadion épül, mint amennyi orvosi rendelő vagy kórház, ahol négyszáz háziorvosi praxis betöltetlen és az egészségügyi dolgozók átlagfizetése még mindig nem érte el az országos átlagot? – sorolta kérdéseit.

A szocialista politikus jelezte azt is, az MSZP Facebook-oldalán szavazást indít a cafeteriarendszer megtartásért.



A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod!
  •  

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.



Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük