Nyom nélkül eltűnt Magyarország egyetlen mammográfiás szűrőbusza – De van helyette repülőgép a haza védelmére

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Lehet hogy nem tűnt az el, csak elveszti közös jellegét és majd valahol felbukkan magánkézben?

 

Aztán majd készpénzes fizetésért mehetünk is szűrésre?

Csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség az Ikarus Egyedi (Ikarus EAG) által gyártott egyik mammográfiás szűrőbusz ügyében.

A feljelentés szerint a járművet újként állították forgalomba, alvázszámát megváltoztatták, pedig már 40 ezer kilométert futott. A megrendelt tíz mammográfiás szűrőbuszból csak egyet adtak át, kilencnek semmi nyoma, és azóta az egyetlen átadott busznak is eltűnt.

Az Orbán-kormány a buszt kilenc másikkal együtt rendelte 2017 őszén.  A közbeszerzést a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) rendezte, a tendert a H1 Systems Mérnöki Szolgáltatások Kft. nyerte, az Ikarus EAG alvállalkozóként vett részt a projektben.

A feljelentés szerint az Ikarus EAG által gyártott szűrőbuszt 2015-ben gyártotta a cég. 2016-ban bérbe adták a BKV-nak, ahol 40 ezer kilométert futott, mielőtt visszakerült a Mabi Bushoz (amit akkor már Ikarus Egyedinek hívtak). A feljelentés alapján az Ikarus EAG ezt a járművet alakította át szűrőbusszá, az átalakítás során pedig új alvázszámot kapott, illetve lenullázták a futásteljesítményét. A motorszám is ugyanaz, mint a BKV által használt busznak.

Állítólag az Egyedinek új buszokkal kellett volna teljesíteni a rendelést. Ráadásul a Zoom.hu úgy értesült, hogy az egyetlen átadott busz is eltűnt azóta.

Az Ikarus csődvédelmet kért maga ellen, jelenleg fizetésképtelen a több milliárdos tartozása miatt.

Már nem csupán hatalmas pénzek tűnnek el (pl. 3000 000 000 000 Ft Manyup-vagyon, TAO-tízmilliárdok), hanem buszok is.
Fejlődünk…

Forrás: 168 óra / BalraMagyar


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours