Békés Márton a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója - Fotó: Terror Háza
Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Új konzervatív kulturális korszakot kell teremteni Magyarországon… – mondja a Terror Háza kutatási igagatója

 

Új konzervatív kulturális korszakot kell teremteni Magyarországon, az első lépés, hogy a vállaltan populista, jobboldali, nemzeti közeg szabaduljon meg azoktól a sablontól, hogy például „az Esterházy a jó író, a liberális közegnek kell megfelelni, az a fontos, amit a Magyar Narancs ír” – mondta a Klubrádióban sok egyéb mellett Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, aki július 6-án Saját mércét kell teremteni címmel közölt hasonló tónusú írást a kormánypárti Magyar Időkben.

Az igazgató szerint a második lépés az, hogy a jobboldal használja a korábban a baloldali-liberális oldal által gyarmatosított művelődési intézményeket, tehát az MTA-t, az egyetemeket, színházakat, valamint a könyvkiadást, a zenei életet és a galériákat.

Az új korszak megteremtését azért sürgeti, mert úgy látja, a rendszerváltoztatás után, egészen 2010-ig inkább a baloldali-liberális erőknek kedvező kulturális miliő érvényesült, kulturális területen nem tudott kellően hatni a jobboldali szellemiség.

Most tehát, a jobboldal 2010-zel kezdődött győzelemsorozata után a politikai rendszer cseréjén kívül a kulturális korszakváltást is végre kell hajtani, a konzervatív értékek alapján. Új századot, új országot kell építeni, széles társadalmi csoportot összefogó politikai rendszerre, kultúrára van szükség – tette hozzá.

A választásokon a Fidesznek adott példátlan, történelmi jelentőségű felhatalmazáshoz másféle kulturális mércék, sztenderdek társulnak, mint amit Jancsó vagy egy Esterházy lefektetett.

Az új mércéket Békés Márton szerint a társadalom szélesebb köreit elérő népibb, plebejusabb értékek alapján kell kijelölni.

A meghaladni tervezett kulturális korszak kapcsán kitért rá, a látszat valóban az, hogy az elmúlt évtizedekben mintha az „urbánus” írók jutottak volna tovább, és nem a népiek, pedig ma konzervatívnak, népinek, nemzetinek lenni nem csak, hogy szexi és menő, de forradalmi is, szemben az ásatag múltat képviselő jórészt urbánus és liberális szerzőkkel.

Arra is kitért, hogy az új kulturális miliő létrehozásában és belakásában a lojalitás, a politikai hűség ugyan nagyon fontos, de nem elég, mert kell a tehetség és a szorgalom, valamint a vitakészség is, amivel mint hangsúlyozta, jó barátja, L. Simon László költő, fideszes politikus, volt kultúráért felelős államtitkár is egyetért, akárcsak főnöke, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Schmidt Mária.

Békés Márton, (egykori skinhead??) a magyar adófizetők pénzén terjeszti a kirekesztő, fasiszta eszméket? Az ilyenek egy polgári demokráciában lámpaoltás után sem pofázhatnának.

Még szerencse, hogy az irodalmi-kulturális kánont nem politikusok és lévnyaló művész-önjelöltek alakítják. Lehet ideig-óráig erőszakot tenni rajta, de a művészi érték önjáró.

Forrás: 168 óra / BalraMagyar


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Katasztrófa történt a VIII. kerületben – A hatóságok már kivonultak

Tűz ütött ki egy budapesti társasházi lakásban, a VIII. kerület Illés utcájában. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a tüzet egy számítógép meghibásodása okozta, amely az...

Deutsch Tamásnak elgurult a gyógyszere: Örjöngeni kezdett Magyar Péterre

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője, a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában adott interjújában élesen bírálta az Európai Parlamentben (EP) kialakult...

Nyílt levélben megüzenték Orbánnak: Bort az ajtóba leteszed, oszt’ induló kifelé

E-mailben kaptuk azt a nyílt levelet amely keserédes mosolyt hagyott az arcunkon. Ez a levél megmutatja a mai magyar kilátástalanságot és sorstragédiát, amelyet az...

Olyan lista terjed Gyurcsányról, amit egyetlen fideszes sem akar olvasni

A közösségi oldalakon terjed egy lista amelyet készítője minden "Gyurcsányozó" fideszes olvasónak küldene nagy nagy szeretettel. A Gyurcsány-kormány - vezette be a babakötvényt - emelte a családi...

Molnár Csaba nagyon kiakadt Magyar Péterre – “Magyar Péter hazudik”

Magyar Péter vagy hazudik, vagy nőnek tartja magát, vagy nem tiszteli a nőket védő szabályokat. Az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottsága megválasztotta az alelnökeit. Magyar Péter...

Gyászol az ország: Elment gyermekkorunk kedvenc alkotója

Gyászol az ország. Hétfő éjjel, 97 éves korában elhunyt Kertész György, a Vízipók-Csodapók zseniális írója. Halálhírét fia búcsúzó posztja révén tudtuk meg, amelyből kiderült, hogy...

Felrobbant az internet Majka szavai után: Puzsér úrnak nagyon kijárt már egy lángos…

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Pesti Srácok újságírója Ábrahám Róbert egy közéleti vitát úgy rendezett Puzsér Róbert publicistával, hogy egy személyes találkozás alkalmával arcon...

Súlyos bajban van Orbán – Brüsszel eddig tűrt neki

Túlzottdeficit-eljárás indul Magyarország ellen is a közeljövőben – tudta meg az atv.hu a Pénzügyminisztériumtól. „Az Európai Bizottság döntése alapján hét országgal szemben indul túlzottdeficit-eljárás, tehát ez nem...