Harangozó Tamás szocialista képviselő akkora balegyenest vitt be Szijjártónak ami egészen biztosan nyolc napon túl gyógyul


Harangozó Tamás
Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Harangozó Tamás: Olcsóbb lenne Magyarországnak, ha a Fidesz legalább egyetlen elvet betartana: a mindenkori magyar kormány nem üzletelhet bűnözőkkel…

 

Orbán Viktor úgy döntött, hogy most már Szijjártó külügyminisztert is a terrorelhárítónak kell védeniük, és az új feladatra kaptak is évente több mint félmilliárd forintot.
Nem csodálkozunk, hogy ilyen komoly védelemre van szüksége a miniszternek, hiszen tudjuk, hogy olyan emberekkel üzletel a kormány nevében, mint a már elhunyt nemzetközi terrorista Gaith Pharaon vagy a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott Zaid Naffa.



Olcsóbb lenne Magyarországnak, ha a Fidesz legalább egyetlen elvet betartana: a mindenkori magyar kormány nem üzletelhet bűnözőkkel!

Az MSZP követeli, hogy a belügyminiszter mutassa be, hogy mégis mi kerül napi 2 millió forintba Szijjártó Péter személyes védelmében. A magyaroknak már elegük van a fideszes urizálásból, a felesleges pénzszórásból!

Harangozó Tamás,
frakcióvezető-helyettes

Sokan emlékszünk még, hogy voltak az országnak olyan vezetői, akik minden félelem nélkül, a világ legtermészetesebb dolgaként – testőrök nélkül – vettek részt rendezvényeken, testközelből találkoztak az emberekkel, nem úgy mint ezek a mostani minden hájjal megkent gazemberek, akik szinte ki sem látszanak a testőrök gyűrűjéből és akiknek valóban van okuk félni….

Forrás: MSZP / BalraMagyar









Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!


Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük