Dúró Dóra_ Fotó Népszava
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Rájár a rúd Dúró Dórára, bukni fogja a mandátumát igen hamar…

 

Nem bánta meg, hogy politikai pályára lépett Steinmetz Ádám – mondta el az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Vujity Tvrtko kérdésére.

Steinmetz Ádám olimpiai bajnok, magyar vízilabdázó, politikus. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának jogász szakán diplomázott 2006-ban.

2017 júliusában jelentették be, hogy Vona Gábor pártelnök felkérésére a 2018-as választásokon a Jobbik színeiben indul a Somogy megyei marcali választókerületben, de a pártba nem lép be. Bár egyéni körzetében nem választották meg, listáról bejutott a parlamentbe.

Az olimpiai bajnok vízilabdázó a szerda esti adásban elmondta: egyelőre nem támadják, de hozzátette, ha pesszimista lenne, azt mondaná, „ami késik, az nem múlik”. Szerinte ez elmerülhetetlen, ha egy politikus jól végzi a munkáját.

Arról, hogy a rá nagy hatással levő volt osztálytársa, Novák Előd, és korábbi ajánlója, Dúró Dóra kilépett a pártból elmondta: őt a Jobbik szavazói juttatták a parlamentbe.

Steinmetz Ádám – Fotó: VLV.hu

 

Steinmetz Ádám Dúró Dórával a vizes vb megnyitóján – Fotó: HVG

Ennek ellenére, ha felkeresnék, hogy lépjen át a Mi Hazánk mozgalomba, nem tenné meg. Sőt, elvárja Dúró Dórától, hogy a Szent Koronára tett esküje miatt adja vissza a mandátumát. Azt ugyanakkor elismerte, hogy elfogult a házaspárral szemben, továbbra is jó viszonyt ápol velük.

Hiába a jó viszony, Steinmetz szerint Dúrónak vissza kell adnia a mandátumát.

Forrás: ATV / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: