2018. március 15. Diáktüntetés az oktatásért, az Opera előtt. Fotó: Draskovics Ádám KÉPÜNK jelen esetben illusztráció
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Akár az “Orbán ellen tüntetni nem lehet.” mondat is belekerülhetne az új gyülekezési törvénybe…

 

Trócsányi László igazságügyi miniszter beterjesztette az új gyülekezési törvény tervezetét, ami nagyobb mozgásteret ad a rendőrségnek abban, hogy mérlegelje egy tüntetés engedélyezését vagy betiltását.

A törvényjavaslat szerint korlátozzák a náci és kommunista rendezvényeket, nem lehet ezután megfélemlítő, félkatonai egyenruhákban sem lehet tüntetni, bekerül a törvénybe a spontán és a sürgős tüntetés fogalma, a rendezvények szervezőinek nő a pénzügyi felelőssége, és az eseményt még meghirdetése előtt be kell jelenteni.

Az új törvény több lehetőséget ad a hatóságoknak egy tüntetés megtiltására. A tiltás okai közé bekerült a közbiztonság és a közrend veszélyeztetése is. A közbiztonságot akkor veszélyezteti egy tüntetés, ha az bűncselekmény elkövetésére szólít fel. Újdonság a tervezetben az, hogy a hatóságokon múlik annak eldöntése, hogy a rendezvény a közrendet is veszélyezteti-e.
A javaslat szerint tüntetést akkor is meg lehet tiltani, ha az alkalmas arra, hogy a bíróságok működését megzavarja, vagy a közlekedés rendjének sérelmével jár.

Vagyis a betiltáshoz az is elég, ha a rendezvény csak zavarja a bíróságok működését, a súlyos veszélyeztetés eltűnik. A közlekedésnél pedig kisebb sérelemre is lehetne hivatkozni.

Az új törvény bevezetne egy nehezen megfogható korlátozást is, a mások jogainak és szabadságának sérelmét. A múlt héten elfogadott alkotmánymódosítás már ennek volt az előszele, ami kimondja, hogy „a véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével”. Ez leginkább a politikusok háza előtti tüntetéseket tiltja meg.

Már a TASZ is jelezte, hogy nincs olyan tüntetés, ami ne járna a közlekedés rendjének sérelmével, mivel minden tüntetés alkalmas mások magánéletének, otthonának, szabad mozgáshoz való jogának korlátozására. A jogvédők szerint ezért a tüntetések majd mind megtilthatóak lesznek.

További változás, hogy ezután három nap helyett 48 órával kell előre jelezni a rendőrségnek a rendezvényt. A szervezőknek már azelőtt kell jelezniük a hatóság felé, hogy a Facebook-eseményt létrehozzák.

Ha a parlament elfogadja a javaslatot, októbertől már az új szabályok alapján lehet tüntetést szervezni.

Röviden. Gyülekezési jog nincs. Sztrájkolni nem lehet. Tüntetni nem lehet. Véleményt nyilvánítani is csak korlátozottan. Hajléktalan pedig nem lehet köztéren.Igazi illiberális állam…aztán meg : ne menj külföldre és szüljél magyar…

Forrás: 444 / 168 óra / BalraMagyar

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: