Ne tévedjünk, megszorítások lesznek. Olyan megszorító csomagra készülnek, hogy Bokros Lajos Hátizsákja kutya füle volt ahhoz képest
– mondta Orbán Viktor 2006-ban. Nos fel kell készülnünk valami nagyon hasonlóra most is, hiszen úgy néz ki az Orbán-kabinet is drámai megszorító csomagra készül. Ugyan most még csak szépen lassan csepegtetik az infókat és szoktatják hozzá a lakosságot a gondolathoz, de már látszanak a válságjelek, mint az üzemanyag árak elszabadulása vagy éppen a gyengén muzsikáló forint.
A HírHugó szúra ki azt a nem mindennapi tervet is, amiről egy neves szakportál az enpenzem.hu számolt be, hogy a jelenleg még adómentes juttatások és az egyes meghatározott juttatások nagy része jövedelemként adózhat majd 2019-ben – derül ki a parlamenthez már benyújtott javaslatból. A cafeteria így lényegében megszűnhet, illetve néhány elemre (kiemelten a SZÉP-kártyára) korlátozódhat.
Sajátos foglalkoztatáspolitikai üzenetet hordoznak a következő évi adótörvények – írta meg cikkében a szakportál. Amiben egy táblázatba szedték a további fontos változtatásokat is.
A felsorolásban szerepel a cafeteria is, melyről a portál elemzői úgy vélekednek jövőre ismét durván belenyúlnak a béren kívüli juttatások rendszerébe. Gyakorlatilag felszámolják.
De nem csak a cafetéria, de az úgynevezett “béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatásokat”, ugye milyen jó neve van, szóval azokat is megvágja a kormány. A szigorítás nem az elvonást, hanem az ebben a kategóriában adható juttatások körét érinti. Nem is kicsit.
Na de hogy mindenki számára világos legyen pontosan mit tartalmaz az Orbán-csomag: ugrik a cég által biztosított iskolakezdési támogatás, helyi utazási bérlet és az Erzsébet-utalvány.
Igazán fájó lehet, hogy számos adómentes juttatási lehetőség is megszűnik. Ide tartozik például diákhitel törlesztésének az idén bevezetett támogatása. Az egykor óriási reményekkel elindított lakáscafeteria is elvérzik. Ugyanerre a sorsa jut a kockázati biztosítás, a lakbértámogatás, valamint a sport- és kulturális belépők is. A népszerűbb adómentes elemek közül a bölcsődei és óvodai költségek egyetlenként megmaradnak.
Maradjunk annyiban, hogy nyugodtan kimondhatjuk ez egy, megszorító csomag amit most láttunk. Vajon Orbán ígért ilyet a kampányban?
Ameddig az idióta Stop-Sorossal untatja a médiát, az meg ezt beszopja ilyen szép titkos megszorítás nyom le az emberek torkán. Vajon miért csak a szakportálok írnak erről?
Oszd meg Te is, ezt a posztot, hogy mindenki lássa Orbán brutális megszorító csomagját.
https://balramagyar.hu/2018/06/12/lendvai-leleplezte-orbant-a-legnagyobb-pokolra-kell-felkeszulnunk/
+ There are no comments
Add yours