Fotó: Európai Baloldal - Táncsics Alapszervezet által április 6-ára szervezet tüntetése
Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Van az úgy, amikor a befőtt elteszi a nagymamát.

Most is hasonló történetről számolhatunk be. Emlékezzünk vissza amikor a kormánypártok a közlémúltban meghirdették azt a gyomorforgató akciójukat, amikor is civil szervezetek irodáit matricázták le – jelölték meg, a legrosszabb vészkorszakot idéző módon. Erről az aljasságról többek között Török Zsolt MSZP-s politikus osztott meg egy zseniális kritikai képet facebook oldalán:

Az uralkodó párt egyik embere Hollik István (KDNP) matricát ragasztott egy „üldözendő” civil szervezet ajtajára

Tehát a kormánypártok „politikai tisztjei” megjelölik a nekik nem tetsző szervezeteket. Azonban ma már egy tökösebb demokráciában élünk, mint a 30-as 40-es évek Németországában. Nem, nem közjogilag, hiszen a kétharmados önkény bármit megtehet ma Magyarországon. Azonban nem törték meg az ellenállást még a Fidesz-KDNP csinovnyikai és egy frappáns válasszal oltották a porba a kormánypártokat.

Ragadós a példa: az erzsébetvárosi és a hegyvidéki Fidesz-irodákra valakik felragasztották, hogy „Kivándorlást támogató szervezet”.

Szimbolikus helyen ellenmatricázásba kezdett az MKKP.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS