Ennek a sztorinak is vége: Márki-Zay alkut kötött Lázárral


A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod!
  •  

Majdnem három órán keresztül egyeztetett a két politikus, aztán felszállt a fehér füst.

Persze kérdésként merült fel, hogy a nagy medvének sikerült-e felfalnia a kis nyulat, mindenesetre úgy áll a helyzet, hogy Márki-Zay és Lázár János megállapodást kötöttek egymással.

Márki-Zay a Fidesz irodába zarándokolt Lázár színe elé, ahol is a mintegy három órás rendezvénynek a végén a két politikus beszámolt arról, hogy megegyeztek Lázárral mint a Fidesz választókerületi elnökével, hogy a közgyűlések előtt le fognak ülni közösen a képviselőtestület kormánypárti többségével, hogy az adott napirendi pontokat illetően egyezségre jussanak. Megállapodtak abban is, hogy egy stratégiai fejlesztési dokumentumot fognak készíteni a város jövőjéről, amibe várják a Fidesz helyi képviselőinek az ötleteit is.

Lázár elmondta azt is, hogy a jövőben nem fogják a találkozóikat bonyolítani, személyesen és telefonon is áll majd a polgármester rendelkezésére.

Kérdésre válaszolva Márki-Zay Péter elmondta, nem fontolgatja a lemondását, és Lázár János is megerősítette azt, hogy a Fidesz helyi képviselőcsoportja nem kívánja feloszlatni a képviselőtestületet, így a 2019-es választásig marad minden a helyén. Lázár szerint egy ilyen éles politikai küzdelem után nehéz helyreállítani a bizalmat, ebben szerinte a polgármesternek és a helyi Fidesznek is van felelőssége.

Arra a kérdésre, hogy akkor szent-e a béke a két politikus között, előbb Márki-Zay Péter válaszolt, hogy ma azokat a kérdéseket keresték amiben egyetértenek, majd a két politikus kezet fogott és befejezte a sajtótájékoztatót. – írja a Mérce.

Sokak számára kérdés most, hogy potenciálisan az ellenzék vezetésére készül, majd a tüntetési hullámok kifulladásával partvonalra szoruló politikus ezek után mennyire marad az ellenzéki szavazók számára pozitív személyiség, mindenesetre többek kritikát fogalmaztak meg Márki-Zayal szemben, már akkor, amikor nyilvánosan felszólított mindenkit, a mai találkozóra ne szervezzen senki Lázár ellenes tüntetést.













További részletetek itt.


A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod!
  •  

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.



Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük