Azzal, hogy Lázár nyilvánosságra hozta vagyonát,vagy annak egy részét, demonstrálni akarta, hogy ő továbbra is egy értékes ember (“…minden ember annyit ér ,mint amennyije van.” )?
Önleleplező, vagy épp szándékosan provokatív vagyonnyilatkozatot tett Lázár János korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hódmezővásárhely-Makó térségének áprilisban újraválasztott országgyűlési képviselője.
Ebből ugyanis kiderült, hogy a fideszes képviselő komoly ingatlantulajdonos lett, 10 százaléka van az értékes Andrássy úti Divatcsarnokot birtokló projektcégben.
Az Index arra hívta fel a figyelmet: a 87 éves Max Turnauer, Bécs egyik leggazdagabb iparmágnása és ingatlantulajdonosa és Lázár János üzleti partnerségre léptek.
Magától a politikustól a portál azt tudta meg a történet hátteréről:
„Barátaim mutattak be egy vadászaton Max Turnauernek, illetve a fiának, Stanislausnak. Azóta többször találkoztunk, bizalmi viszony alakult ki közöttünk, és amikor tulajdonostársnak hívtak a magyarországi vállalkozásukba, igent mondtam. 10 százalékos tulajdonrészt vásároltam, nem publikus áron. A képviselőkre vonatkozó szabályok alapján a cégben tisztséget nem vállalhatok, aktív szerepet nem viszek a cégben, viszont annyi figyelmet mindenképpen fordítok majd a vállalkozásra, amennyi egy tulajdonostól elvárható.”
Ezzel az üzleti partnerséggel azonban – hiába szerénykedik a képviselő – Lázár Jánosnak 10 százalékos részesedése lett a Divatcsarnok Projekt Zrt.-ben, amely az Andrássy út emblematikus áruházát birtokolja.
Nagy kérdés: miből?
Lázár János legutóbbi, 2018. január 31-i vagyonnyilatkozatában hosszú oldalakon szerepelnek a vagyonelemek, elsősorban hódmezővásárhelyi, mindszenti és mártélyi ingatlanok, szántók, legelők, erdők, mocsár és töltés, emellett összesen 54,8 millió forint pénzügyi jellegű megtakarításról és pár céges érdekeltségről olvashatunk.
Míg az értékes ingatlanok, erdők és szántók megmaradtak, Lázár banki és magánszemélytől felvett kölcsönéből 2 millió forintot törlesztett január óta, s nem is csupán egy milliárdos értékű Andrássy úti ingatlant birtokoló cégbe szállt be. A politikus vett ugyanis egy új autót, egy 5-ös BMW-t is, ráadásul a korábban következetesen tagadott tulajdonát is megszerezte papíron az ominózus batidai vadászkastélyt építő cégben.
Lázár János ugyanis 8,1 százalékos tulajdont szerzett a Grossweise Befektetési Zrt.-ben nevű cégben, amely több mint százmillió forintos költséggel épített egy vadászkastélyt a Hódmezővásárhely közelében lévő Batidán, véletlenül éppen azt az impozáns épületegyüttest, amely Lázár anyjának földje ölel körül, a szomszédban pedig Lázár és kiskorú fiainak birtokai állnak.
A vadászkastély helyén korábban egy vadászház állt, ami a hódmezővásárhelyi Előre Vadásztársaságé volt. A vadászházat 2015 januárjában hirdették meg eladásra a 3054 négyzetméteres telekkel együtt, 32 millió forintért. A vadászházat Kulik Jenő hódmezővásárhelyi ügyvéd vette meg 2015 márciusában. Kulik Hódmezővásárhelyen már 2002 előtt együtt dolgozott Lázárral, aki akkor még a néhai Rapcsák András polgármester asszisztense volt, mielőtt – 27 évesen, Rapcsák halála után – átvette a város vezetését.
Lázár polgármesterként, majd a Miniszterelnökséget vezető miniszterként szerződött jogi tanácsadásra Kulikkal, például örökségvédelmi ügyekben, így kapcsolatuk bizalminak nevezhető. Bő fél évvel azután, hogy Kulik megvette a vadászházat, Lázár édesanyja, Lázár Jánosné megvásárolta az Előre Vadásztársaságtól azt a 1,8 hektáros földet, amely szabályosan körbeöleli az épületet. Az asszony emellett megvett egy ehhez szorosan illeszkedő másik földterületet is. Ennek tőszomszédságában egy 7,7 hektáros terület van, amely már 2012 óta Lázár János kiskorú fiainak nevén szerepel a földhivatali nyilvántartásban. (Lázár János szülei régóta gazdálkodásból élnek, apja több mint 150 hektárt művel).
A már meglévő földek mellé Lázár János édesanyja 2016. május 2-án megvett még egy 10 hektáros területet, e mellé pedig maga Lázár János vásárolt be még 16 hektárt ugyanezen a napon. Ezek után a kastélyt többé nem lehetett megközelíteni más módon: csakis Lázár-földeken keresztül.
A hódmezővásárhelyi közgyűlés ezután módosította a helyi építési szabályzatát. A terület kiemelt intézményi besorolást kapott, és mentesült bizonyos építési korlátozások alól. A Lázár család földjei által körülölelt telken álló vadászkastélyt Kulik Jenő 2017 áprilisában apportálta a saját maga által alapított Grosswiese Zrt.-be. A 283 millió forintos törzstőkével megalapított cég egyebek mellett ingatlan-bérbeadással és -adásvétellel foglalkozik. Tulajdonosai Kulik mellett Bónus István, aki több helyi vendéglátóhely és csárda üzemeltetője és Szabó István, aki több száz hektáron gazdálkodik.
A felvirágzás a korrupció és a fosztogatás terén valóban látható. 4 millió ember él ma Magyarországon mély szegénységben ebből közel egy millió nyomorog, gyerekek éheznek, nincs oktatás nincs egészségügy, de lopás az derekasan van. A fidesznyikek részéről.
Forrás: 168 óra / BalraMagyar