Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ez a Fidesz sem a régi már.

Szimbolikus csatát veszített a Fidesz. Egy olyan csatát, amely úgy egyébként nem is létezett. Mégis, úgy keverték a lapokat, hogy csatát csináljanak belőle, amelyet csúnyán el is veszítettek.

Karácsony Gergely a választások után bejelentette, hogy nem parlamenti képviselőként, hanem továbbra is Zugló polgármestereként folytatja a politizálást. Ebből fakadóan visszaadta a mandátumát és pártja  Kocsis – Cake Olivio-t jelölte a mandátumra.

Az afrikai felmenőkkel rendelkező fiú azonban csípte a Fidesz szemét, hiszen – fideszi értelemben – egy bevándorló hátterű képviselő kapott parlamenti mandátumot. A bissau guinea-i származású képviselő akár szépen csendben felvehette volna a mandátumát – egy apró betűs lábjegyzet lett volna mindez csupán a magyar sajtóban, azonban a kicsinyesség és az elvakultság belevezette a kormányzati politikusokat abba a helyzetbe, hogy most mindenki erről beszél. Na meg a Fidesz kicsinyes stílusáról.

A „trükkök százait”, ahogyan megpróbálta a Fidesz ellehetetleníteni a fiatal képviselőt a Párbeszéd párt közleménye világosan megmutatja:

A kiküldött és a Házbizottság által korábban elfogadott napirenddel ellentétben ma nem esküdhetett fel a Párbeszéd országgyűlési képviselője, Kocsis – Cake Olivio

A Mentelmi bizottság ugyanis ma délelőtt – a nem hivatalos tájékoztatás szerint – kényelmi okokból nem ült össze, így nem tudta igazolni a Párbeszéd képviselőjének mandátumát. A vidéki tagok állítólag nem tudtak volna délután 2 óra előtt felutazni, hogy kiadják Kocsis-Cake Olivio hivatalos igazolását.

Az elmúlt 28 évben ilyenre még nem volt példa. A megválasztott országgyűlési képviselő így egy hétig még biztosan nem képviselheti a választókat.

Ezzel persze megakadályozni nem tudták a mandátum felvételét, csupán elodázni. Azonban ahelyett, hogy egy lábjegyzetes hírként jelent volna meg Kocsis – Cake mandátuma a Fidesz megoldotta, hogy országos hír legyen, azzal együtt, hogy mennyire kicsinyesek a kormánypártiak.

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

A Fidesz eltakarítaná Horn Gyula emlékét – Az utcán tiltakoznak a volt miniszterelnök hívei

A Magyar Szocialista Párt utcára vonult Horn Gyula emlékének védelmében. Aláríásgyűjtésbe kezdett az MSZP azután, a Fővárosi Kormányhivatal és főispánja, Sára Botond el akarja tüntetni...

„Ez tárgyalóterem, nem kabaré” – Botrányba fulladt a Völner-Schadl ügy tárgyalása

Ez is egy pillanatfelvétel a NER belső ügyeiről, azonban ezt nem a Rogán-minisztériumban írják, így nem annyira rózsaszín cukormázas, mint ahogyan azt mutatni szeretik....

Alföldi Róbert lecsapott: Összeomlott az Orbán-i hazugsággyár

A Fideszhez kapcsolódó médiának még mindig helyreigazításokat kell tennie, legutóbb az Origónak kellett elnézést kérnie Alföldi Róbert színész-rendezőtől a hétvégén - írja a Telex "Az...