Horváth Csaba kemény ultimátummal küldte meg Tarlóst – Foghatja a fejét a főpolgármester

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A szocialista Horváth Csaba olyan ultimátumot adott Tarlósnak, hogy az valószínűleg köpni-nyelni nem tud.

Tarlós István főpolgármesternek el kell döntenie, kiket képvisel: Budapestet vagy a Fideszt – jelentette ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján Horváth Csaba, a testület szocialista párti tagja.

Úgy fogalmazott: harminc éve nem történt olyan csúfság Budapesttel, hogy a kormány “helytartókat ültet a nyakára”, és a főpolgármester még örül is ennek. Úgy vélte, a főpolgármesternek döntenie kell arról, hogy megpróbálja-e visszaszerezni a főváros önállóságát, bevételeit.

Azt mondta – feltehetően a Budapestért és az agglomerációért felelős államtitkárságra utalva -, hogy Tarlós Istvánnak vissza kell utasítania, hogy “helytartókat kap, akik nem segíteni, hanem lassítani fogják a munkát”.

A városnak olyan főpolgármesterre van szüksége, aki “minden körülmények között a budapestieket szolgálja, és nem Orbánt és a Fideszt” – hangoztatta, megjegyezve: “a budapestiek kétharmada már nemet mondott Orbánra és a Fideszre”, és ha a főpolgármester “így folytatja, akkor Tarlósra is nemet fog mondani a budapestiek kétharmada”.

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.

Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük