Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A politikust tragikus hirtelenséggel érte a halál.

 

Elhunyt Módos Imre, Bihartorda polgármestere – erősítette meg a hírt Petrucz Sándor jegyző. A politikust május 28-án érte a halál.

A hatvanas éveiben járó agrárvállakozó rosszul lett, összeesett és már nem tudták megmenteni az életét. Az esetet kommentálni nem kívánták – értesült a portál.

Módos Imre a legutóbbi önkormányzati választáson egyedüli polgármester-jelölt volt a mintegy 941 lelkes községben. 2010-ben is ő nyert, akkor függetlenként induló ellenfelét győzte le a Fidesz színeiben.

2013-ban Aranykoszorús Gazda Díjat kapott a vidékfejlesztési minisztertől.

Módos Imre – Fotó allattenyeszok.hu

Nevét viselte cége, a Módos Farm Kft., mely elsősorban sertéshús-kereskedelemmel foglalkozik és Debrecenben is van üzletük.

A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyészők Egyesülete (FSE) azoknak, akik a magyar sertéstenyésztés fejlődéséhez, jobbításához kiemelkedő tenyésztői munkájukkal, tenyésztési eredményeikkel és az országos állattenyésztési kiállításokon való sikeres részvételükkel kiemelkedő módon hozzájárultak, az „ÉV TENYÉSZTŐJE” díjat adományozza. Évente egy személy kaphatja meg e rangos elismerést. A díj odaítéléséről az Elnökség dönt, a díjátadást megelőző évben nyújtott teljesítmény alapján. A díj átadására minden évben egyszer, az Alföldi Állattenyésztési Napokon kerül sor. 2015-ben az „ÉV TENYÉSZTŐJE” díjat Módos Imre érdemelte ki, akinek neve fogalom a hazai sertéstenyésztők körében. Alig van olyan, aki kiállításon, vagy mint kan- illetve kocavásárló ne találkozott volna vele az elmúlt 35 évben, mióta a legeredményesebb fajtatiszta tenyésztők között tevékenykedik.

Jó ember volt, Isten nyugosztalja.

 

Forrás: Állattenyésztők.hu / Napi.hu


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: