Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Valószínűleg a mandátumát is bukja. Az elnökség döntésétől függ.

 

Kizárták Dúró Dórát a Jobbik parlamenti frakciójából – tudta meg az Alfahír, amelynek értesülését a párt szóvivője, Mirkóczki Ádám megerősítette.

Dúró Dóra Toroczkai László elnökké választását támogatta a Jobbik május 12-i tisztújításán, ahol ő maga elnökhelyettes-jelölt volt. A kongresszuson azonban Sneider Tamást választották elnökké, Toroczkai pedig a pártot bírálta és platformot alapított. A platformhoz a Jobbik országgyűlési képviselői közül egyedül Dúró csatlakozott.

Az elnökség szerint a platformalapítás alapszabályba ütközik, ezért fegyelmi eljárást kezdeményeztek Toroczkai ellen. Mirkóczki pedig most azt mondta: bizalmi válság alakult ki Dúró Dórával szemben, ezért döntöttek a frakcióból való kizárása mellett. Ha a párt elnökségének kétharmada úgy dönt, akkor mandátuma visszaadására is felszólíthatják. Az Alfahír szerint a párt képviselői a Szent Korona előtt tett esküben vállalták, hogy egy ilyen döntésnek alávetik magukat.

Forrás: alfahir.hu

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: