forrás: facebook
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A tegnapi nap tartotta országos választmányi ülését a Magyar Szocialista Párt a Kispesti Munkásotthonban.

A választások után lemondott az MSZP vezérkara, ezért a baloldali párt felmenő rendszerű tisztújítást tart. Ez konyhanyelven azt jelenti, hogy a helyi vezetőktől kezdve a topvezetésig minden pozícióra pályázni kell, melyről végül az MSZP tagsága dönt.

Korábban Ujhelyi István ennek szellemében be is jelentette, hogy elindul a párt legfőbb döntéshozó szervének vezető pozíciójára, vagyis az MSZP Országos Választmányi elnöke kíván lenni jövőre a szocialista politikus, mely pozíciót jelenleg Hiller István tölt be.

A „veszekedős MSZP-ben” tehát puskaporos hangulatra számíthattak a laikusok a tegnapi választmányi ülésen, hiszen nagy valószínűséggel a Hiller-Ujhelyi párosnak meg kell kezdenie a kampányt ha azt akarják, hogy a tagság döntsön kettejük közül. Azonban más történt.

Hiller István hatalmas bölcsességről és pártszerűségről tanúbizonyságot téve bejelentette nem indul a választmány elnöki tisztségért. Megköszönte a választmány munkáját és a két évet, mint kihangsúlyozta nehéz időszakban sikerült kimagasló munkát végeznie a párt „parlamentjének” a választmánynak.

Azt gondolom, hogy sokaknak példát mutathat Hiller István döntése az MSZP-ben, mert a baloldaliak nem vitákra, sokkal inkább nagyvonalúságra és cselekvésre várnak a párt régi/új vezetőitől.

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csend lett: Az MSZP elnöke sarokba szorította Orbánékat a parlamentben (+videó)

„Fektessenek a tudásba, az összeszerelés felől tereljék a kutatás és fejlesztés felé a magyar gazdaságot, számolják fel a piacot agyonnyomó korrupciót, és válogassák meg,...

Pataky Attila gyakorlatilag szerelmet vallott Orbánnak

Pataky Attila, az Edda Művek együttes frontembere, exkluzív interjút adott a Mandinernek, ahol nyíltan beszélt az őt ért kritikákról, a földönkívüli élet létezéséről, a...

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...