Orbán strómanjának a gyerekei se kell szűkölködjenek – Avagy történet egy apáról, aki a saját gyerekeit is a börtön felé löki?

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Lehet, hogy Mészárosék okosabbak mint Zuckerberg?

 

A különbség csak annyi, hogy Zuckerberg világhálót épített ki, és nem az amerikai adófizetők pénzét nyúlta le, míg Ők Orbán segítségével és túlárazásokkal a magyar adófizetők pénzét.

Mészáros Lőrinc gyerekei 750 millió forint osztalékot vettek ki a családi bizniszből

Valóban túltehet a Facebookon is, már ami a növekedést illeti Mészáros Lőrinc gyerekeinek, Ágnesnek, Beatrixnak és az ifjabb Lőrincnek 2015 júniusában alapított cége, a Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. az igazságügyi tárca elektronikus beszámoló portálján leadott dokumentumok szerint – derült ki a napi.hu cikkéből.

A portál szerint a vállalkozás tevékenysége első évében (ez csak fél év volt) 1,18 milliárd, 2016-ban 3,23 milliárd, 2017-ben pedig 10,23 milliárd forint nettó árbevételt ért el, és 2015-ben 65, 2016-ban 319 millió, míg tavaly 798 millió forint adózott eredménnyel zárt.

A társaság 2018. március 12-ei közgyűlési határozata szerint a 750 millió forintot osztalékot a 2017-es üzleti év után fizettek ki a tulajdonosoknak, és összesen 18,2 millió forintot adóztak.

A napi.hu emlékeztetett arra is: a vállalkozás bevételeinek nagy része állami és önkormányzati – részben uniós – finanszírozású közbeszerzéseken elnyert munkákból származik, de a referenciái között szerepel a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kazánházának építése és Mészárosék Vivienvíz ásványvíz-palackozó üzemének bővítése is.

Forrás: 168 óra / BalraMagyar


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours