Dr. Kásler Miklós - fotó: Németh András Péter
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az újdonsült emberminiszter szerint az Orbán-kormány eddig is kellő súlyt helyezett az egészségügy fejlesztésére…

 

Az újdonsült emberminiszter szerint az Orbán-kormány eddig is kellő súlyt helyezett az egészségügy fejlesztésére, és most sem kell “kétségbe esni, a folyamat most áll meg”.

Elsősorban a betegközpontúságnak, illetve a betegnek kijáró tiszteletnek kell érvényt szerezni mindenhol – jelentetett ki Kásler Miklós a Mandinernek adott interjújában.

A távozó Baloghoz képest ő úgy látja, rendben van, hogy az Emmibe ennyi sok terület tömörül, és helyesnek tartja, hogy “ami az emberrel kapcsolatos, ami az emberi élet minőségét, a családot, az oktatást, nevelést, az emberek egészségügyi állapotát és a különböző képzéseket érinti, az egy tárcán belül maradjon”.

Megpróbálja majd hazacsalogatni a külföldre vándorolt az orvosokat, szerinte az Országos Onkológiai Intézetbe is nagyon sokan visszajöttek. Kásler úgy látja, hogy “egy orvos elvándorlásának nagyon sok összetevője van”, számít a pénz, de “fontos, hogy azok, akik itthon maradnak, orvoshoz méltó életvitelt tudjanak folytatni”.

Egy orvosnak is szüksége van a kikapcsolódásra, az olvasásra, az önképzésre és továbbképzésre. Ugyanez igaz a nővérekre is, az egészségügyi szakdolgozókra, az ő képzésükre is – fogalmazott.

Kásler a szociális helyzet javítást hozta fel mint egyik lehetséges eszköz, például nővérszállások, nővérlakások biztosításával, vagy egyáltalán az életvitel megkönnyítésével.

Helyesnek tartja, hogy vidéken kezdődtek az egészségügyi fejlesztések, mert szerinte ott voltak a legnagyobb gondok. “Az infrastruktúra, a körülmények, a műszerezettség lényegesebben rosszabb állapotban volt, mint Budapesten. Most azonban megfordult a helyzet és a vidéki kórházaknak a műszerezettsége sok esetben jobb, mint néhány budapesti intézményé”.

Kásler ezután azt mondta, hogy de “nem kell kétségbe esni, mert a folyamat itt nem áll meg, a budapesti kórház fejlesztések már el is kezdődtek több kórházban”, és 2026-ra “Budapest egészségügyi ellátását a megfelelő szintre fogjuk felhozni. Egy olyan szintre, ami összehasonlítható lesz a tőlünk nyugatabbra élő emberek ellátásával is.

Beszélt arról is, hogy “a sürgősségi ellátás nagyon gyors beavatkozást igényel”, mert gyakran valóban hosszú a várakozás.

Szerinte az Orbán-kormány eddig is kellő súlyt helyezett az egészségügy fejlesztésére, “Nincs az egészségügynek olyan szegmense, ahol ne történtek volna változások. Jelentős változások”. És “nem minden úgy van, ahogy az a médiában a kiragadott példákon keresztül átjön”.

Kásler nemcsak az oktatásban gondolkodik, hanem nevelésben is, az “értékalapú oktatás és nevelés lesz a cél, amiben a magyar kultúrának a hihetetlen értékei is meg fognak jelenni”.

A nevelés kiemelt jelentőséggel bír, mivel ha a gyerek nem találkozik a viselkedési formákkal, az emberhez méltó életvitel ismertetésével, akkor ez egyértelműen értékveszteség az egyén, a család és a nemzet számára is – jelentette ki.

A tízparancsolatról és a halálos betegségek párhuzamáról szólva azt mondta, a tízparancsolat egy etikai kódex és tökéletes törvénykönyv is, mert ha valaki betartja, akkor nem ütközik össze a törvénnyel. “Végezetül pedig népegészségügyi program is, mert annak betartásával számos súlyos betegséget megelőzhetünk”.

Forrás: HVG


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: