Megosztom másokkal is:
  •  

Gyarapodnak a nevek, lassan harc alakul ki az MSZP elnöki posztjáért…

 

A korábbi MSZP elnök is harcba száll az elnökségért.

A Sztárklikk értesülései szerint Mesterházy Attilát szombaton Gödön, az MSZP Népi és Harmadik Hullám Platformjának közös tisztújító ülésén kérték fel, hogy induljon újra a pártelnöki tisztségért. A politikus, aki 2010 és 2014 között ült már az elnöki székben, elfogadta a felkérést.

Mesterházy Attila magyar politikus, sportvezető, országgyűlési képviselő. 2009-ben a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alelnökévé választották, nem sokkal később pedig a párt miniszterelnök-jelöltje volt a 2010-es választások során. 2009 vége óta a szocialista párt frakcióvezetője, 2010. július–2014. május között az MSZP elnöke volt.

Korábban Tóth Bertalan, Kunhalmi Ágnes és egy belvárosi szocialista, Bródy Gábor jelentkezett be elnöknek, de Szanyi Tibor sem zárta ki az indulását.
Mesterházy Attila néhány nappal ezelőtt az ATV Húzós című műsorában hosszasan beszélt arról, hogy szerinte miként lehetne az MSZP-t újjáépíteni, de akkor még arra a kérdésre, hogy indul-e az elnöki tisztségért, kitérő választ adott.

Forrás: Sztárklikk / BalraMagyar


Megosztom másokkal is:
  •