Az EU-nak elege lett Orbán játékából – Kemény ultimátumot küldtek a Miniszterelnöknek


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Orbán durván átlépett egy határt, itt most Magyarország jövője van veszélyben.

 

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője világosan fogalmazott arról, hogyan kell viselkednie annak, aki tag akar maradni. A kerítéssel nincs baja, de a civilek vegzálásával igen.



Hosszú interjút készített Manfred Weber német politikussal, az Európai Néppárt frakcióvezetőjével Hollandia egyik legnagyobb napilapja, a De Volkskrant. Ez az a lap, ahol néhány hete, a választások után nem sokkal karikatúrán ábrázolták Orbánt. A kép a magyar miniszterelnök Európában jól ismert szlogenjét figurázza ki. A szöveg: “Harcolni fogunk a brüsszeli diktatórikus elit ellen!” A képen pedig a politikus két legismertebb kiegészítőjével: az élénk színű nyakkendővel és egy nagy zsák uniós pénzzel.

Weber pedig szintén a választások után raportra hívta Orbánt, ami a Fidesz szerint nem is volt raport, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint a jövőre esedékes EP-választás volt a téma Orbán Viktor és az Európai Néppárt vezetői között, a Néppárt elnöke nem akart nyilatkozni. Csak annyi derült ki, politikailag kényes ügyekről beszéltek.

A Brüsszel csendes erejének nevezett Weber az interjúban arról beszélt, látja, hogy Orbán jelenlegi politikája azzal fenyeget, hogy átlépi a vörös vonalat, miközben az ő célkitűzése az, hogy az EU visszatérjen a valódi parlamenti demokráciához. Ezzel együtt pedig harcolnak az autokratikus tendenciák ellen, közte Orbán Viktor jobboldali nacionalizmusa ellen is.

Már az interjú első kérdése is a magyar miniszterelnökkel kapcsolatos: a Fidesz a néppárt tagja, de sokan csodálkoznak azon, miért tolerálják még ezt a tagságot. Weber szerint vannak olyan alapvető értékek, mint a jogállamiség, a joguralom, a szabad sajtó, a demokrácia, amit mindenkinek tiszteletben kell tartania. “Ezek arról szólnak, hogy mi itt Európában hogyan gondolkodunk a társadalmi berendezkedésről.”

De szerinte Orbán a tűzzel játszik, amikor a civil szervezeteket és a CEU-t támadja, mert “ezzel a tudomány szabadsága forog kockán” és ha a magyar kormányfő nem tartja be ezeket a szabályokat, nem lehet az Európai Néppárt tagja. Ez kristálytiszta: ha betartod a szabályokat, maradhatsz, de ha nem, távozol.








Az interjút jegyző Arie Elshout erre visszakérdez, nem lehet, hogy Orbán már rég átlépte azt a bizonyos vörös vonalat, amikor a Fidesz és a kormány plakátjain menekültekkel és Soros Györggyel riogatott? A miniszterelnököt ezért, mondja, sokan antiszemitizmussal és idegengyűlölettel vádolják.

Arra a kérdésre, hogy a bevándorlás veszély vagy lehetőség, a néppárti frakcióvezető úgy felel, ma ez fenyegetés, hosszú távon pedig ki kell találni, mihez kezd a menekültekkel Európa. Ő személy szerint rendszeres mechanizmusban és elosztásban gondolkodik, miután az illegális migrációt leállították.


Az interjúból kiderül, Weber rendszeresen beszél Orbánnal, ezek a beszélgetések pedig egyre hangosabbak – az ő részéről, mivel “vannak olyan dolgok, amikről Orbán beszél és én nem fogadok el.” Nem szereti Orbánban, hogy sokszor úgy politizál, hogy erősen nekiront mindennek és mindenkinek a szavak szintjén, majd onnan szép csendben visszavonul.

Azt mondta, folyamatos kommunikációra van szükség Magyarországgal és Lengyelországgal, mert a Néppárt nem akarja, hogy Európa keleti és nyugati része újra eltávolodjon egymástól.

Felmerül az emberben evvel kapcsolatosan néhány kérdés.

Létezik hogy Orbánt nem érdekli már semmi, csak hogy a magyar emberektől rablott vagyonát megtarthassa, ehhez számára semmiféle demokratikus klíma nem kedvező, az unióra is csak azért van szüksége, hogy a maffiaállamát fenn tudja tartani, de ha úgy adódik, a kilépést is megoldja?

Az Uniós parlamenti választásokig biztos helye van a Fidesznek a néppártban. 30 fős többségük van a szociáldemokratákkal szemben, a Fidesz 12 fővel képviselteti magát. Ha kizárnák, szolidaritásból talán más tagország is kilépne a néppártból és oda a többség?

Forrás: HVG / BalraMagyar

 


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!


Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük