Hiller Doktor úgy kiosztotta Orbánékat, hogy csak pislogtak, mint hal a szatyorban


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Zseniális parlamenti felszólalásban tette helyre a fideszes urakat és hölgyeket. Köpni nyelni nem tudtak a nagyurak és nagyasszonyok!

Parlamenti felszólalásában dr. Hiller István az MSZP választmányi elnöke pártja frakciójának nevében kritizálta a felálló új kormánystruktúrát. Mint fogalmazott a politikus, nem a miniszterelnöknek van kormánya, hanem a kormánynak van miniszterelnöke, ám ettől függetlenül tudjuk, minden úgy alakul a kormányban, ahogyan az Orbán Viktor pillanatnyi érdekeinek megfelel.

Az, hogy létrehoztak egy gigaminisztériumot, Emberi Erőforrás néven, mely alá tartozik az oktatás, az egészségügy és sok más terület, az nem a probléma megoldása, sőt, maga a probléma Hiller szerint.



Az oktatásban annak a 2011-óta tapasztalható eredménytelenségnek semmi más oka nincs a politikus szerint, mint a Fidesz által összetákolt felsőoktatási törvény, valamint a Nemzeti Alaptanterv, amely mindent szolgál csak az oktatásügyet nem.

Ez csupán az önök hatalmi érdekeit szolgálja

Évről évre rosszabbul teljesítenek ugyanis a magyar diákok minden nemzetközi felmérésen. Ennek ellenére semmit nem kíván tenni a kormány.

Nem csak az oktatásban, hanem a kultúrában is hatalmas káoszt csináltak.

  • A filmalap és a filmügy a Gazdasági Minisztériumhoz tartozik.
  • A külföldi magyar kulturális intézmények a Külügyminisztériumhoz tartoznak.
  • A régészet és a műemlékvédelem meg a Miniszterelnökséghez

Mindamellett, hogy az EMMI-ben van külön kulturális osztály. Ez az oka a meglévő problémáknak, melyeket ezzel a hatalompolitikai szempontokból összerakott kormányzati struktúra nem fog tudni megoldani.

Eötvös óta volt a magyar kormánynak Oktatási minisztere, ehelyett önök összeraktak egy politikai szörnyeteget. Tessék már megmondani nekem, mi az oka, mi a racionális magyarázata annak, hogy a tudománynak van külön minisztere, az oktatásnak meg nincs! Mondják már meg nekem! Mi a magyarázata annak, hogy az innovációnak van minisztere egészségügyminiszter pedig nincs az országban

A teljes videó itt tekinthető meg:

 


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük