Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A nemzet Nagy Fehére régóta küzd betegségével.

Kulka János az egyik legnagyobb horderejű magyar színész, szinte senki nincs aki ne találkozott volna vele a színpadon, televízióban vagy a zenei életben.

2016 áprilisa óta aggódunk a színészért, akin életmentő beavatkozást kellett azon az estén végrehajtani, ugyanis  agyi infarktust, azaz sztrókot ka­pott. A művész immáron két éve próbál talpra állni, azonban most bekövetkezhetett az, amitől a legjobban féltünk.

“Gyógytornász és logopédus segíti a mai napig ebben az emberfeletti küzdelemben, de úgy fest, még mindig nem tud gond nélkül, a tőle megszokott minőségben beszélni, a szerepekhez nélkülözhetetlen koreográfiát megtanulni”.

„Kulka János legnagyobb sajnálatunkra felmondott színházunkban” – közölte a Katona József Színház a Fidelio szerkesztőségével.

Úgy tudni, Kulka János maga döntött arról, hogy nem vállal el több szerepet.

– Az okokat szerintem nem kell keresni, János világéletében maximalista volt magával és a környezetével szemben is – mondta a közeli ismerős a Borsnak. – A próbákon száztíz százalékon teljesített, a színpad számára szentély, ahova kizárólag összeszedetten, átszellemülten szabad belépni. A be­tegsége pont abban akadályozza, amire törekedett művészileg, nevezetesen, hogy a lehető legtökéletesebb alakítást nyújtsa – árulta el a művész, aki hozzátette:

– Tudom, mi, kollégái tudjuk, hogy János erős, mint egy szikla, és sosem adja fel. A visszavonulása talán annak a következménye, hogy akkor lesz hajlandó megint előbújni az önkéntes száműzetésből, amikor képes lesz a régi – magától elvárt – színvonalat produkálni. Mi en­nek drukkolunk. A hazai szín­ját­szásnak szüksége van egy ilyen kvalitású művészre, mint ő.

 

Blikk.hu/Bors/BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: