Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Megtanuljátok a tízparancsolatot és mást nem is kell tudni! Benne van hogy ne lopj mert az állami vezetőknek minden pénz kevés ! A buta ember a jó a kormánynak…

Akkor jobb ha az egyetemeken is a tízparancsolattal kezdik a napot, meg egy rózsafüzérrel? Nem veszi észre az értelmiség, hogy ezzel az idiótával, meg vannak alázva? Vagy pénzért korpás a hajuk?

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője szerint az oktatás színvonalát Kásler Miklós, a közoktatásért felelős EMMI és Palkovics László új, felsőoktatásért felelős miniszter személye fogja garantálni. Erről beszélt szombaton este az RTL Klub híradójának.

Kérdésre válaszolva Rogán elmondta, véleménye szerint Kásler Miklós, az egészségügyből érkező szakember, őt pedig egy másik tapasztalt szakpolitikus Palkovics fogja segíteni.

“Kettőjük közös munkája, azt gondolom, jót fog tenni az egészségügynek és az oktatásnak is.” – mondta a miniszter.

Káslerről a Híradó a Mérce által is publikált március 27-i előadása alapján megjegyzi, elégedetlen a iskolákban a társadalomtudományok oktatásával, hiányolja a tananyagból például az “erősebb magyar identitás” hangsúlyozását.

Az RTL arra is kíváncsi volt, az elmúlt héten publikált, a magyar közoktatás helyzetéről felettébb negatív képet festő országos kompetenciafelmérést követően megfontolják-e egy önálló oktatási tárca későbbi leválasztását, illetve azt is megkérdezték, lesz-e Kásler új minisztériumában önálló oktatási államtitkárság, de kormányforrások eddig nem adtak választ kérdéseikre.

Forrás: Mérce / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: