Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mi állhat a háttérben, milyen mozgások vezettek oda, hogy éppen most történik mindez?

Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnökét is gyanúsítják Fenyő János megölésével kapcsolatban – írja a Pesti Srácok. Ha valaki nem ismerné a történetet a politikailag is sötét 90-es években járunk, annak is a legvéresebb leszámolásánál.

A baloldali sajtóbirodalom kulcsemberét a Vico cégcsoport vezetőjét Fenyő Jánost az autójában közvetlen közelről fejbe lőtte – a bíróság ítélete szerint – Jozef Roháč.

A bulvársajtó gyakran cikkezett arról, hogy a felbujtó nem más lehetett, mint Gyárfás a NapTV korábbi tulajdonosa, a Magyar Úszószövetség korábbi elnöke.

Az Index információi szerint  Gyárfást kedden állították elő a Nemzeti Nyomozó Irodában, és jelenleg is kihallgatják. Az Index úgy tudja, hogy Gyárfást őrizetbe is vették.

Úgy tudjuk, a szóban forgó, Portik és Gyárfás közötti beszélgetést rögzítő felvételt Portik Tamás vette fel. A felvétel előkerülése összefügghet azzal, hogy Portikot egy hete ismét kihallgatták. A felvételről egyébként a gyilkosság miatt tavaly jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Jozef Roháč öccse beszélt először.

Az Index úgy értesült, hogy a felbujtó személyére nézve korábban is voltak információk, de a 2000-es években az ügyész azt mondta,hogy amíg nincs meg az, aki meghúzta a ravaszt, addig nem lehet lépni a felbujtó ellen.

A rendőrség telefonos kérdésünkre azt mondta, írásban válaszolnak majd. Emailünkre a Police.hu közleményét küldték el, ami itt elérhető. Azt írják, a 69 éves Gy. Tamást ma a délutáni órákban fogták el, majd előállították, és jelenleg is folyamatban van a kihallgatása. A vád hivatalosan is emberölésre való felbujtás.

A Pesti Srácok szerint a Gyárfás elleni gyanú az, hogy „több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott a magyar olajmaffia rettegett vezérének, Portik Tamásnak, hogy likvidálja legnagyobb üzleti ellenfelét, Fenyő Jánost.”

Nem sokkal a hír kirobbanása után a  Zoom saját forrásra hivatkozva azt írja , hogy a gyanúsítás alapja egy 2004-es hangfelvétel Portik és Gyárfás között, Gyárfást pedig felbujtóként hallgatják ki.

A FORRÓ NYOMON c. TV2-es adás – ez nem a mai TV2 – 1998-as adása az ügyről érdekes részletekkel:

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: