Bródy János kőkeményen beintett Orbánéknak – olyat tett, amiért az egész ország büszke lehet rá

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen
  • 248
    Shares

Bródy János Kossuth-díjas zeneszerző, szövegíró nagyon keményen beintett a hatalomnak…

Bródy János Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró, reagált arra, hogy a Fidesz-közelbe sodródott Figyelő listát tett közzé azokról a személyekről, akik olyan szervezeteknél dolgoznak, amik támogatást kapnak Soros György alapítványaitól.

Ugyebár a Figyelő lehozta a szerintük soros ügynökök nevét, és azt írták, ha kihagytak valakit jelentkezhet még…

Bródy a Facebookon a következőket írta: “Írtam egy felvételi kérelmet a Figyelő szerkesztőségének: Kedves Figyelő! Tudom, hogy nem vagyok rá méltó, de nagy megtiszteltetés lenne, ha felvennének a Soros-szaknévsorba. Üdvözlettel, Bródy János”

Kicsit más szemszögből: 1933-45 közötti Németországban szintén készültek hasonló listák, akiket a hatalom ellenségeinek bélyegeztek. Ezek a listák szintén egy örült diktátor fejéből pattantak ki. Mindenki tudja, hogy mi történt azokon a listán szereplő emberekkel.

Lehet nagyon durva az összehasonlítás, de még durvább, hogy 2018-ban egy demokratikus országban, Európa közepén egy ország vezetője ilyet mond és egy ilyen listát készít, de akármilyen másik hasonlót.

Forrás: Zoom.hu / BalraMagyar

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen
  • 248
    Shares

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.

Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük