Kósa Lajos komolyan a jó édes anyját használta strómannak?! Ez egy erkölcsi nulla!


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Kósa Lajos megbukott. Már csak le kell váltani

Kósa Lajos megbukott emberileg, erkölcsileg és politikailag – ezt eddig is tudtuk. De megbukott miniszterként is. A választási kampány utolsó napján Gulyásné dr. Gurmai Zita és Szanyi Tibor tartottak sajtótájékoztatót.

„Kósa megbukott emberileg és erkölcsileg. A Legfőbb Ügyészség gyanúsan lapít ugyan a büntető-feljelentés ügyében, amit tettem, de minden józanul gondolkodó ember számára világos, hogy aki 800 milliót akar íratni az édesanyja nevére egy üzleti tranzakció nyomán, az nem rendes ember és erkölcsi nulla”, mondta Gulyásné dr. Gurmai Zita, az 1. számú választókerület esélyes ellenzéki jelöltje, az MSZP elnökségének tagja.



„Kósa Lajos ettől még lehet hülye, akit átvert egy szélhámos, hiszen a hülyeség alkotmányos jog, mondta a jogvégzett Simicska Lajos, Kósa egykori elvtársa. De annyira a jelek szerint nem volt hülye, hogy ne akart volna hasznot húzni, nem is keveset, 800 milliót”, folytatta a szocialista politikus.

A volt polgármester ígérvénye handabanda, tette hozzá Szanyi Tibor. A nyilvánosan is elérhető kormányzati dokumentumokból világosan kiderül, hogy a Modern városok programnak sem a 3800 milliárdos végösszege, sem az időarányosan 600 milliárdos teljesülése nem igaz. Kósa Lajos miniszterként is megbukott.

„Jól látható, hogy a bemondott hatalmas számok dacára a kormányrendeletek Debrecennek kevesebb mint 10 milliárd forintot biztosítanak. Magyarul szólva handabanda az egész, különösen, ha áttekintjük, hogy a debreceni tervekből mi valósult meg”, folytatta az MSZP EP-képviselője.

„Ahhoz, hogy Kósa bukása ténylegesen megvalósuljon, április 8-án mindenkinek el kell mennie szavazni. Debrecen 1-es választókerületében minden kutatás szerint Gulyásné dr. Gurmai Zita a legesélyesebb jelölt, szavazzanak rá és az MSZP-Párbeszéd listájára” – zárta mondanivalóját Szanyi Tibor.


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük