Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Jó eséllyel a rendszer végóráit szemlélhetjük.

Alig várjuk, hogy véget érjen ez a választási kampány, oly mértékben kezd eldurvulni. Korábban beszámoltunk róla, Zuglóban vascsövekkel támadtak az MSZP-Párbeszéd aktivistáira, egy jobbikos önkormányzati képviselőnek meg kiverték a fogait, miközben pártja választási plakátjait próbálta megvédeni a szervezett rongálási akciótól.

Budapest Józsefvárosában ma reggelre virradóan szinte valamennyi MSZP-Párbeszéd plakátot megrongáltak eddig ismeretlen (?) tettesek – számol be róla olvasónk. A nyomokból láthatólag szervezett az akció.

Egy szó mint száz, olyan közhangulatot és politikai légkört teremtett a Fidesz az elmúlt 8 éves gyűlöletpolitikájával, hogy szinte lehetetlen normális választási kampányt folytatni.

A Városi Kurir például arról számolt be, hogy: Nyíradonyban a választókerület fideszes helytartója szerdán “gondoskodott” az MSZP és a DK aktivistáinak megfelelő fogadtatásáról. Néhány embere – a helyiek elmondása szerint – köztük a város alpolgármestere / aki a pletykák szerint jövőre már polgármester szeretne lenni/, illetve a tamásipusztai közmunkások vezetője, valamint a kíséretükben levő mezőőri egyenruhában levő férfi, minősíthetetlen stílusban rohanták le a kitelepülőket, mondván: mit keresünk mi az “ő” városukban.

A hölgy ordenáré hangon, ordítva kért rajtuk számon valamit, amiről, fogalmuk sem volt. Időközben “átsuhant ” az úton kocsijával maga Tasó őméltósága is.
A vita után, a Fidesz jelöltjének emberei az út másik oldalán – valószínűleg munkaidőben –lesték, kik veszik el a szórólapjaikat, kik állnak velük szóba. Képességeiknek megfelelő lehetett a feladat. Talán még listázták is az embereket.

Míg a kitelepülésünk tartott, a jóemberek ott “őrizték ” a rendet. Hisz’ – szerintük – a város az övék.

Szombaton délelőtt

az MSZP helyi választókerületi elnöke elmondása szerint a Jobbik kampányolói elcsíptek Nyíradonyban, egy plakátrongálót. Rendőrt hívtak, akik bevitték az illető férfit a rendőr kapitányságra. Információink szerint jelenleg még tart K.I. újfehértói lakos kihallgatása. Kocsijában a hatóság emberei megtalálták a letépett szocialista, DK-s, Jobbikos plakátok maradványait. Talán nem véletlenül, a járműben egy kitevésre váró molinó is volt, amely – micsoda meglepetés –  Tasó László megválasztására buzdította az embereket.

Nem tudni, mi lesz a rendőrségi eljárás vége. Hajdú-Bihar megyét járva, sajnos nem egyedi esettel állunk szembe. A települések többségén az ellenzéki plakátok nagy része le van tépve, vagy meg van rongálva. Valami csoda folytán a Fidesz plakátjai egy-két kivételtől eltekintve sértetlenül a helyükön vannak. Úgy látszik a Fidesz semmit sem bíz a véletlenre: a hétvégén az állampolgárok többségét felhívták telefonon, és nem csak arról érdeklődtek, hogy elmennek a szavazni, hanem arra is kíváncsiak voltak, kire szavaznak.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: