Érik a kormányváltás? – Hatalmas bukásra számíthat a Fidesz Budapest szívében


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Kezdhetnek nagyon aggódni a Fidesznél, a kampányfinisben sorra kapják a hatalmas pofonokat…

Azt már tudjuk, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke tegnap visszalépett Budapest 1-es választókerületében V. Naszályi Márta (MSZP-Párbeszéd) javára. Ma pedig Budapest 5-ös választókerületében Bokros Lajos tette ugyanezt a legesélyesebb jelölt Dr. Oláh Lajos DK-s képviselő-jelölt javára.

A Modern Magyarországért Mozgalom elnöke ma délelőtt egy a DK-val közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Demokratikus Koalíció jelöltjét, Oláh Lajost támogatja a Budapest 5. egyéni választókerületében és visszalép a javára.



Tehát Bokros Lajos visszalép Oláh Lajos javára Teréz- és Erzsébetvárosban. Bokros arra kéri a választókat, hogy szavazzanak a legesélyesebb ellenzéki jelöltre, Oláh Lajosra, mert egyedül neki van esélye arra, hogy a kerületben megverje a Fideszt, és a segítségével leváltsuk Orbánt.

Bokros Lajos és Oláh Lajos sajtótájékoztatója – Fotó: Bokros Lajos Facebook oldal

Bokros arra kérte az összes többi ellenzéki párt jelöltjét, hogy ők is lépjenek vissza , hogy biztosan le lehessen győzni a Fidesz jelöltjét, az Orbán család ügyvédjét, Dr. Bajkai Istvánt. Oláh Lajos megköszönte a gesztust Bokros Lajosnak.

Forrás: Sztárklikk / BalraMagyar


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!


Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük