Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Molnár Gyula csütörtöki budapesti sajtótájékoztatója nagyon kiverte a biztosítékot a Fidesz háza táján…

Az MSZP elnöke azt kéri a választóktól, szavazataikkal váltsák le a kormányt. Molnár Gyula csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet az elmúlt nyolc hétben nyilvánosságra került, a Fideszhez köthető ügyekre, “Orbán tizenegyére”.
Az ellenzéki pártelnök sorsfordítónak nevezte az április 8-i választást, mondván, azon az ország jövője dől el.

Szerinte az a kérdés: igazságos, normális, európai, demokratikus lesz-e az ország vagy inkább visszafelé halad az időben, nem a 21. századot építi, hanem visszatér a 19. századba.

Molnár Gyula elmondta, a voksolásig hátralévő 11 napban arra biztatják majd az embereket, két szavazatukkal váltsák le a kormányt.

A választókerületekben szavazzanak az esélyes jelöltre – mondta, hozzátéve: a szocialisták 104 választókerületben az MSZP-Párbeszéd, valamint a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltjeit, két körzetben független jelölteket ajánlanak a választóknak.

Az MSZP elnöke azt mondta, azt javasolják a választóknak, másik (listás) szavazatukkal “válasszanak magunknak jövőt”.

Döntsék el – mondta -, milyen Magyarországon akarnak élni. Úgy fogalmazott: “a rosszabbik Fideszt már kipróbáltuk az elmúlt nyolc esztendőben, azt javaslom, hogy a Fidesz tartalékseregét, a Jobbikot se próbáljuk ki”.

Közölte, azt kérik a választóktól, szavazzanak a kilences listára, az MSZP-Párbeszéd szövetségére.

Molnár Gyula közölte, az elmúlt nyolc hét ügyeiből összeállították az “Orbán-tizenegyet, az Orbán-válogatottat”.

A prezentációban szerepelt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, akinek földjei közepén egy vadászkastély épült, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki helikopteres szarvasvadászaton vett részt Svédországban.

A felsorolásban szerepelt Horváth István, a megyei jogú városok fejlesztésének koordinációjáért felelős államtitkár, akinek felesége uniós pályázaton nyert, valamint Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai államtitkára, akinek sajtóhírek szerint belize-i offshore számláin 1,2 milliárd forint van.

Megemlítette Kubatov Gábort, a Fidesz alelnök-pártigazgatóját, akiről Molnár Gyula szerint kiderült, hogy mégis küldhet kopaszokat a választási iroda elé vagy a pártszékház védelmére.

Kitért arra, hogy Kósa Lajos tárca nélküli minisztert 1300 milliárd forint – amelynek eredete nem tisztázott – kezelésével bízták meg. Szólt arról, hogy Matolcsy György jegybankelnök saját fiától bérel egy négyszázmillió forintos villát.

Szóvá tette a Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter nevéhez köthető letelepedési kötvényeket, Mészáros Lőrinc és Tiborcz István meggazdagodását.

Molnár Gyula szerint Orbán Viktor a csapatkapitány, aki “megfenyegette a nemzetét”.

Szerinte ha ilyen ügyek megtörténhetnek a Fideszben, akkor Orbán Viktor vagy alkalmatlan vezetőnek, mert nem tud arról, mit csinálnak mögötte az emberek. Ha pedig tud róla – folytatta -, akkor gátlástalan ember, aki nem teheti meg, hogy vezesse Magyarországot.

A szocialista politikus úgy értékelt, ha 6-6,5 millióan elmennek szavazni, akkor a hatalom megbukik.

A választási összefogást firtató kérdésre a pártelnök azt mondta, új tárgyalásokat már nem kezdeményeznek, de nyitottak arra, ha valaki megkeresi őket. Nem lesz 106 Hódmezővásárhely Magyarországon, de vannak esélyes jelöltek – mutatott rá. Hozzátette: többségében az MSZP-Párbeszéd és a DK jelöltjei az esélyesek, jó szívvel veszik, ha ezeket a jelölteket támogatják mások is.

Az MSZP-Párbeszéd további visszalépésekre nem készül, Budapesten az esélyes jelöltek mindegyike az MSZP-Párbeszéd, illetve a DK-jelöltje – közölte egy másik kérdésre. Hozzátette: Bangóné Borbély Ildikó a csepeli, V. Naszály Márta pedig a belvárosi választókerületben számít esélyes jelöltnek a közvélemény-kutatások alapján.

A Jobbikkal való együttműködésre vonatkozó kérdésre azt mondta, a párttól még várják azt a nyilatkozatot, hogy ha a Fidesz nem kap többséget, a Jobbik segít-e a kormánytöbbség elérésében neki.

Hozzátette: április 8-ig semmilyen tárgyalást nem tud elképzelni a Jobbiknak, azt követően, ha a Fidesznek nem lesz többsége, akkor a nyugodt átmenet érdekében kell majd valamilyen együttműködés.

A választások utáni lemondását firtató kérdésre Molnár Gyula közölte, arra készül, hogy ezt a választást meg lehet nyerni. De ha ez nem így történik, akkor minden ellenzéki pártnak újra kell gondolnia, helyes úton járt-e – közölte.

Kérdezték a véleményét arról, hogy Lázár János szerint romákat sem sikerült integrálni, ezért a bevándorlókat sem lehet. Molnár Gyula úgy értékelt, a miniszter nyíltan cigányozik, ez egy olcsó szavazatszerzési technika. Hozzátette: komoly pánik van a Fideszben, megpróbálják jobbról megelőzni a Jobbikot. Nem szabad egy politikusnak ilyen mélyre mennie – vélte.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: