Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Juhász Péter az Együtt elnöke nagy slamasztikába kormányozta önmagát és pártját.

Juhász Péter az Együtt elnöke, belvárosi képviselőjelöltje nem tehet mást, mint visszalép a jelöltségtől, ugyanis a Közös Ország Mozgalom friss felmérésében katasztrofális számok jelentek meg az Együtt-re nézve.

Juhász Pétert az Együtt elnökét a választók csupán alig 9%-a támogatja jelöltként, ez pedig azt jelenti, hogy Juhásznak vissza kell lépnie. Nem csak Fekete-Győr András a Momentum elnöke tudhat maga mögött több szavazót, de még az LMP is elhúzott Juhász mellett. Ugyanis a Közös Ország Mozgalom korábbi vitáján így nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy hajlandó-e visszalépni:

Juhász Péter: Visszalépés

Juhász Péter: Visszalépés – Coub – The Biggest Video Meme Platform by BalraMagyar

“Amikor bebizonyosodik, hogy bárkinek nagyobb esélye van, én visszalépek”

nyilatkozott a vitában Juhász.

Ez pedig azt jelenti, hogy még ma bejelentheti a visszalépését az a belvárosi jelölt, ugyanis a felmérésből kiderült, a legnagyobb esélye a győzelemre az MSZP-Párbeszéd jelöltjének azaz V. Naszályi Mártának van esélye.

  1. Hollik István (Fidesz-KDNP) 42 %
  2. V. Naszályi Márta (MSZP-Párbeszéd) 18 %
  3. Csárdi Antal (LMP) 13 %
  4. Fekete-Győr András (Momentum) 10 %
  5. Juhász Péter (Együtt) 9 %
  6. Losonczy Pál (Jobbik) 8 %


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: