Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Magyarország ma vigyázó szemeit Hódmezővásárhelyre veti.

Ma minden kiderül. Azok a politikai állítások, mely szerint az ellenzéknek 60% felett átütő esélye van győzni valamint az, hogy ha egy jelölt áll szemben a Fidesz teljes totalitárius gépezetével, akkor győzelmet arathat.

Úgy áll a helyzet, hogy sosem látott részvételi adatok érkeznek Hódmezővásárhelyről, ahol a Fidesszel szemben a teljes ellenzéki oldal jelöltje Márki-Zay Péter áll szemben. Bár a település az ország egyik legjobboldalibb választókerülete az összes politikai elemző bizakodó az ellenzék esélyeit tekintve.

Soha nem volt ilyen magas a részvétel a választásokon – írja portálunk kérdésére egy, a hódmezővásárhelyi választásokkal foglalkozó politológus. Úgy tűnik az ellenzéknek sikerült mozgósítania azokat a ma a mérések alapján a bizonytalanok táborába tartozó, egyébként kormányellenes attitűddel rendelkező szavazókat, amely borítékolhatja a Fidesz leváltását.

Soha ennyire elutasított kormányunk nem volt még

A közvéleménykutatások alapján a szavazópolgárok majd kétharmada menesztené a mostani kormányt. Amikor az ellenzéki pártok esélyeit latolgatjuk és arról a stratégiáról beszélünk, hogy létrejöhet a kormányváltás a politika alapvetően ezekre a szavazókra gondol. Bár eddig kevés esetben sikerült megszólítani ezeket a szavazókat, úgy tűnik Márki-Zay és az őt támogató pártok sikerre jártak.

Ha pedig sikerül győzelmet aratnia az ellenzéknek Lázár János városában, ugyan melyik körzetet tudhat magáénak a Fidesz? – írja a politológus.

Itt vannak a legfrissebb számok

Úgy tűnik váltóhangulat van Hódmezővásárhelyen. A legfrissebb 15 órási jelentésből, melyet a választási bizottság kiadott úgy tűnik, hogy az ellenzék egyre közelebb van az áhított 60%-os részvételhez, amely egy lélektani határ.

A legfrissebb eredmények szerint a szavazásra jogosultak:

15 óráig – 49,11%

 

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: