forrás: facebook
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Vannak sikerek, amelyeket nem lehet elhazudni.

Ilyen az MSZP-Párbeszéd megtörhetetlennek tűnő sikerszériája. A jelöltállítás, az ajánlások gyűjtése, száma mutat valamit.

Négyszer 24 óra elteltével megállapítható, hogy az MSZP-Párbeszéd jelöltjei és a NER emberei szinte 100%-ban teljesítettek, míg rajtuk kívül EDDIG csak 15-15 Jobbikos és LMP-s.

Van még Vajda Zoltán az Együttől és 3-4 egyéb ismeretlen (olykor lokális) párt 1-1 jelöltje. Eddig lufi a sok “106 jelöltet állítunk az ország MINDEN pontján” párt?

És legyünk őszinték, sok helyen a már meglévő, vagy a leendő “szövetségeseink” se sokat segítettek. 

Ha nincs az MSZP, ha nincsenek az ellenfeleink és “szövetségeseink” által már ezerszer leírt, leszólt, megbántott és lealázott, de mégis ELSZÁNT baloldali Emberek, akkor szinte csak a NER lovagok állnának jelöltként a pályán. 


Ezer és millió köszönet illet Titeket, akik hóban-fagyban jártátok az utcákat a városokban, falvakban, s olykor a tanyákat! 


Köszönet annak az aktivistánknak, akit lefújt a havas szél a bicikliről miközben a szomszéd faluból hozta be a városba a kabátja alá rejtett íveket!
Köszönet Nektek, akik huszonévesek energiájával, de 50-60-70 éves csontokkal lépcsőztök fel a negyedikre! 


Köszönet a kutyákkal megküzdőknek! 


Hála és köszönet minden aláírásgyűjtőnek, telefonálónak, netes aktivistának, és jelöltnek!
Most látszik igazán, hogy az MSZP-Párbeszéd országos listája az MSZP országos hálózata révén lett lehetséges. 


Hogy bár sok hibája van a szervezetnek, hogy sok energia kell majd hálózatfejlesztésre, utánpótlás képzésre, modernizációra, de mi vagyunk, létezünk, működünk.
És létezünk a TV-stúdiokon kívül is. 


Reméljük, hogy ezt felismerik a “baráti” média dolgozói is, “szövetségeseink” hívei is, s leginkább a választók százezrei, milliói is.


Van választás!
MSZP-Párbeszéd!

CSI


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: